Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mindent megtett értem, mégis kiszerettem belőle. Erről én tehetek? Bosszút érdemlek, ahogy ő akarja?
Nagyon fiatal voltam, mikor összejöttünk, ő az első barátom. 10 évet voltunk együtt. 5 éven át eltartott, és hagyott egyetemre járni. Mentális problémáim is voltak, amiket tolerált. Pánikbeteg voltam, többször kísért el a kórházba, amikor azt hittem, meg fogok halni.
Amikor végeztem az egyetemmel, rögtön ő és a haverja szereztek nekem munkahelyet.
Szóval rengeteget köszönhetek neki.
A pánikbetegségem 99%-ban megszűnt azóta, és úgymond felnőttem.
Ott kezdődtek a gondok, hogy új munkahelyet kezdtem keresni. Szerinte én ezt nem tehetem meg úgy, hogy nem beszéljük meg előre.
Végül ráeszméltem arra, hogy csak egy báb vagyok mellette és le is néz. Kiszerettem belőle teljesen, nem szeretnék már vele lenni.
Próbáltam megbeszélni vele, beadagolni, de előjött egy olyan arca, amit még soha nem láttam előre.
Elkezdett fenyegetni, hogy megver, leköp, ellehetetlenít, tönkreteszi a személyes tárgyaimat, kidobja a ruháimat.
Olyat is mondott, hogy felgyújtja a szüleim házát, hogy ne örököljek semmit, soha nem legyen semmim az életben.
Azt mondja, hogy vagy vele maradok és elmegyünk párterápiára, vagy pedig a fent leírt dolgokat fogja csinálni. Szerinte hányadék dolog, hogy azok után, amiket megtett értem, én csak úgy lelépnék új életet kezdeni, és ő csak jót tesz velem, hogy megnevel kicsit, hogy az életben semmi nincs ingyen és nem lehet bármit megtenni a másikkal.
Valóban megérdemlem? Nem tehetek arról, amit érzek! Én nem vagyok boldog, és nem akarok semmilyen terápiát.
Mi ebből a kiút?
#10
Aha, szóval szerinted egy olyan ember, aki halálos fenyegetéseket tesz egy kategória egy olyannal, aki kiszeret egy emberből.
Ezt még gyakorolnod kell egy kicsit
Mi halálos fenyegetés? Az, amit Gizi annak tart? A kidobott ruha? A tönkretett tárgy?
Szakítottál már?
Gizike kérdező, gyógyult pánikbeteg ( ilyen eleve nincs) most áldozati báránykodik. A buták, mint te, meg kilóra megeszik.
#12
Ja jó akkor feltételezgessünk dolgokat
Én meg tudod mit feltételezek akkor? Hogy te egy ugyanolyan elmebeteg vagy mint Feri, és persze semmi gond nincs azzal ha ilyeneket mond az ember, HISZEN EGY SZAKÍTÁS EZZEL JÁR(ezt már igazából nem feltételezem, ugyanis te magad céloztál erre)
Igen képzeld el 3szor is szakítottam, de egyszer sem fenyegetőzött egyikünk sem, ugyanis kultúrált ember módjára kezeltük a dolgokat, ahogy normális!
Értjük, tehát veréssel, ellehetetlenítéssel, rongálással ill. a szülei házának felgyújtásával való fenyegetés ezek szerint egy sima átlagos és normális szakítás? Hát a nem napon barnultaknál mondjuk lehet, értelmes és valóban normális embereknél egészen biztosan nem.
A kérdező legnagyobb “bűne”, hogy már nem szereti ezt a láthatóan pszichopata embert, szörnyű bűntett valóban.
Kérdező: Minden fenyegetést rögzíts/vegyél fel és irány a rendőrség, feljelentés! Gyújtogatással meg veréssel fenyegetni egyszerűen beteg elmére vall.
Nem ertem minek a szádat járatod
Pakolj koltozz es kesz.
Annyira röhögök! Két fiam van, nincs lányom.
Egy "gyógyult" elmebeteg vádaskodik, erre jönnek a " lovaginák"!
Hát hajrá! Nekem átlátszó vádaskodás az egész. Aki bántani akarja -fizikailag - a masikat, az nem ruhákat dob ki. Minden más szájkarate.
Es akkor miert nem kéne tinikkel kezdeni. Mert ilyen hülyék. Osszejonnek a tatákkal akik szépen ellehetetlenitik őket.
Bezzeg a szülő meg ne szóljon bele.
Amúgy meg milyen a 99÷- ban megszűnt pánikbetegség?????
Ki diagnosztizálta? Mi pontosan az az 1 %????
Segítek: remek indok hazudozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!