Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mindent megtett értem, mégis kiszerettem belőle. Erről én tehetek? Bosszút érdemlek, ahogy ő akarja?
Nagyon fiatal voltam, mikor összejöttünk, ő az első barátom. 10 évet voltunk együtt. 5 éven át eltartott, és hagyott egyetemre járni. Mentális problémáim is voltak, amiket tolerált. Pánikbeteg voltam, többször kísért el a kórházba, amikor azt hittem, meg fogok halni.
Amikor végeztem az egyetemmel, rögtön ő és a haverja szereztek nekem munkahelyet.
Szóval rengeteget köszönhetek neki.
A pánikbetegségem 99%-ban megszűnt azóta, és úgymond felnőttem.
Ott kezdődtek a gondok, hogy új munkahelyet kezdtem keresni. Szerinte én ezt nem tehetem meg úgy, hogy nem beszéljük meg előre.
Végül ráeszméltem arra, hogy csak egy báb vagyok mellette és le is néz. Kiszerettem belőle teljesen, nem szeretnék már vele lenni.
Próbáltam megbeszélni vele, beadagolni, de előjött egy olyan arca, amit még soha nem láttam előre.
Elkezdett fenyegetni, hogy megver, leköp, ellehetetlenít, tönkreteszi a személyes tárgyaimat, kidobja a ruháimat.
Olyat is mondott, hogy felgyújtja a szüleim házát, hogy ne örököljek semmit, soha nem legyen semmim az életben.
Azt mondja, hogy vagy vele maradok és elmegyünk párterápiára, vagy pedig a fent leírt dolgokat fogja csinálni. Szerinte hányadék dolog, hogy azok után, amiket megtett értem, én csak úgy lelépnék új életet kezdeni, és ő csak jót tesz velem, hogy megnevel kicsit, hogy az életben semmi nincs ingyen és nem lehet bármit megtenni a másikkal.
Valóban megérdemlem? Nem tehetek arról, amit érzek! Én nem vagyok boldog, és nem akarok semmilyen terápiát.
Mi ebből a kiút?
Drága, egy toxikus, bántalmazó kapcsolatban élsz évek óta! Lépj ki MOST!
Minden fenyegetését rögzítsd és jelentsd fel! (Szüleid házán legyen biztosítás.)
A saját termékének tekint, amibe invesztált, ami a saját tulajdona.
Nem önálló, szabad, egyenrangú ember vagy a szemében.
A helyzet, hiába segített (önzetlenül) mára egy bántalmazó kapcsolattá alakult.
Ne vitazz vele, ne akarj semmit megbeszélni vele. A végén még tényleg megver vagy még rosszabb.
Szólj egy-két erős férfi rokonnak, havernak, és bejelentés nélkül költözz ki. Lehetőleg mikor nincs otthon.
hiába segített (NEM önzetlenül)
#3
Nagyon félek, hogy ha elköltözök, tényleg beváltja a fenyegetéseit, és nem kapok segítséget, ameddig nem történik meg a baj.
Szerencsére sose volt a férjem amúgy.
"Nagyon félek, hogy ha elköltözök, tényleg beváltja a fenyegetéseit"
Ha félsz, és látja, hogy félsz, az csak olaj a tűzre. Ha nem költözöl el, akkor is bánthat, ahogy szavakkal és a fenyegetőzésével már bántott is.
Köszönd meg az eddigi szeretetét és segítségét, és mondd meg, hogy ha ilyenekkel fenyegetőzik, akkor az nem szeretet, és a jövőd önálló építését sem akarja már támogatni, tehát megváltozott. Ő változott meg, nem te.
(És lépj le!!)
Egyszeri Gizi megunta Ferit. Feri kiakadt, Gizi áldozattá lett.
Semmi nagy sztori nincs. Ez nwm a jó meg a rossz harca, hanem két önző embere.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!