Mit tettetek, hogy jutottatok túl azon a fájdalmon, amikor egy kapcsolat véget ért, és ott van az a sok közös élmény, közös szavak, becézések stb., az, hogy mindent vele osztanál meg?

Én is így vagyok. Hát, személy szerint fogtam és letettem inkább az egészről. Megtanultam, hogy nem lehet építeni senkire, az emberek teljesen megbízhatatlan ösztönlények. Nem érdekli őket semmi, csak saját maguk.

Nyilván nem jó érzés, de ez van. Nem menne újra az, amiket leírtál: Bizalom kéne újra a közös élményekhez, közös apróságokhoz.

(A másik félnek meg fél év sem kellett, hogy nekiálljon ennek. Őszintén szólva, felfordult a gyomrom, pedig előadta a hattyú halálát, hogy többet nem lesz senkije.)

Nekem volt olyan hogy szakitottunk erre a szonszed pont azt a zenet tette be ami a mi számunk.

Aztán a munkahelyem (társasahaz alatti iroda)feletti szomszed ugyanezt.

Azok a számok amikben szerelmet vallott nekem mindig,pl tequero "te vagy nekem vagy te leszel az utolsó", amikre buliztunk a kocsiban is, amiket énekelt halkan nekem elalvásnál ölelve.

Szakitaskor szinte uton útfélen hallottam más kocsikban meg szomszednál. Mindig összeszorult a szivem. Elbőgtem magam a munkahelyen is

Ezeket elmondtam neki es azt mondta nekem hogy dehát ne egy zenéhez köss engem!

Meg máskor is mikor en beültem fagyizni egy teraszos helyre ahogy pont arra jött kocsival a kocsiban is felvette hangosra a zenét mig elhaladt mellettem.(sajnos haragban vagyunk mert kontrollmaniás bántalmazó nem lehet vele járni, de rengeteget vigasztalt szakitas utan is, beszélt velem empatikusan is mert azért kellenék dehát beteg így segitett helyretenni az agyam azzal is, hogy mindig provokálta azt hogy lelépjek megint, hogy ne akarjak vele lenni megint, ne fájjon az elvesztése hanem meneküljek inkább, ne szakitási gyászban legyek hanem rettegésben bújjak el előle es menekuljek.)

De azert ő is ki vopt bukva olyanoktol amik meg rám emlékeztetik, de segitett megtanulni azt hogy ne emlékekben élményekben éljek hanem a valóságban.

2.vagyok

0:35-töl éneklik is benne hogy "tudod hogy bolond vagyok" ezt is mutatta nekem es mindig mondta is hogy csak azért bolond(beteg fèltékeny állat), mert annyira szerelmes belém. Normális állapotában ezt teljesen helyén kezelte nevettük is hogy néha idióta, es tudnia kell hogy olyankor nincs igaza. Nem egyszer be is vallotta egy balhéja után, hogy tudja hogy na ezt most túltolta:(

És ebben a számban is amikor a csókról énekel vezetés közben is mindig megcsókolt, énekeltük a számot egyutt, és rámnézve mondta " legyél már re az utolsó aki elrabolja örökre a szívemet"

És még volt egy rakat ilyen számunk

[link]

Más pasik meg (másik exem)visznek a kocsival szidják a forgalmat közben, vagy molesztálnának fogdosnak, vagy nagy semmi a kocsiban se.

Nekem egyedul nem fáj annyira, inkabb pasik hozzák ki a fájdalmat csak.

Pl volt pàrom felhívott mindig akár napi hússzor is.

Egyedül szakitas után meg szinte soha nem is cseng a telefonom.

Aztán alakult valami egy màsik pasival. Aki meg soha fel nem hívott, csak írkált es mindta ha beszélni akarok vele visszahív (egy így is volt ugyan), de magátol soha semmit.

Egyedül még el is viselem ha nem hív senki(aki pasi vagy baratom mivel nincs, csak haverok baratok viber messenger vonalas nem), de amikor egy pasi udvarol kapcsolat eleje van vagy új barátom van na akkor már nem tudom elviselni. Es akkor megint csak az ex ugrik be, hogy ő meg hívott napi hússzor is, vagy 50 szer is.

Vagy nem csak telefon hanem egy rakat más is.

Exem milliot bókolt ezerszer mindta hogy szeret.

Egyedül úgy nem marom azon magam hogy nem hallom senkitől. Elvagyok a kisvilágomban.

De amikor lesz egy uj pasim aki meg soha nem mond ilyeneket vagy ha egyszetlr kinögi hogy szeretlek es azert összetehetem a kezem is, hát..

Meg egy rakat ilyen.

Nekem ilyenkor ugrik be az hogy a volt párommal én nem csak szakítottam hanem ez nekem egyenesen egy veszteség is. Nem egy barátomat veszítettem el hanem az életem egy részét.

4: Idő kell hozzá és az, hogy elvágja magát az ember teljesen a másiktól. Mi egy ideig még beszélgettünk. Hát, ez nem tett jót a dolgoknak. Később egyszer újra, az viszont jót tett, mert már őszintébben válaszolt. Kibuktak belőle a tényleges részei, hogy igazából mennyivel negatívabb ember, mint amilyennek gondoltam és amilyennek mutatta magát. Nem tudom, hogy ez nálad megoldható e, de nálam sokat segített.

Ami még jót tett, hogy beszélgettem barátokkal. Rámutattak olyan hibáira, amiket én nem láttam.

Plusz, a kimozdulás. Elmentem több programra. Leugrottam a haverokkal koncertre akkor is, amikor semmi kedvem és energiám nem volt rá. Próbáltam úgy alakítani a szabadidőm, hogy ne legyen annyi időm egyedül agyalni. (Nem mindenkinek ajánlom, de volt egyéjszakás is. Ez nem segít mindenkinek, de nekem segített részben.)

Szóval az, hogy az illető nem kell, az volt eddig. Most vagyok abban a részben, hogy elfogadom, hogy nem lesz megfelelő társam. Eddig inkább beletörődés volt, mostanában kezd átfordulni az elfogadássá.

Ez fejben megy nagyrészt, logikusan. Legalábbis nekem. Látom a körülöttem lévő lehetőségeket és kapcsolatokat. Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de olyan szintűek, amiből köszönöm, de én nem kérek. (Megcsalások, játszmázások, átverések, stb.) Tehát, megértettem, hogy amire én vágynék, arra nem nagyon vágyik más. És annak az esélye is kicsi, hogy pont azt találjam meg, aki mégis.

Jót tett még, hogy meglátom a lehetőségeket és ezekkel helyettesítem, hogy mit akartam volna. Pl. akartam közös házat, gyereket, stb. Ezek mind kötöttségek. Most látom azt, hogy random elmehetek bárhova, bármikor, egész életemben. Foglalkozhatok olyan dolgokkal, amikkel régóta akartam.

Pont volt egy nagyobb lebetegedésem is, egy hétig nem mentem dolgozni. És egyedül is akartam lenni. Régóta nem voltam igazán egyedül. Fogtam és letöröltem a telefonomról a közösségi médiás appokat. Egyet hagytam meg tényleg fontos ügyekre, tényleg közeli ismerősöknek. Ez egyrészt rámutatott arra, hogy tényleg borzalmasan kevés értelmes ember van, ha valaki húz egy szintet. Másrészt, mivel egyedül voltam, sok szabadidővel, rájöttem, hogy van egy csomó dolog, amire még mindig vágyok, csak elhagytam magam. Nekiálltam ezeknek.

Volt még egy pofon, nemrég, ami segített. Egy illető, akivel kavartam, előadta nagyon egy társaságban, hogy ő mennyire segítene bizonyos dolgokban embereken. Beszélgettünk privátban is, hasonlót mondott. Amikor elkezdtem neki kicsit megnyílni, akkor közölte, hogy neki ez mégsem megy és mondott pár kifogást. Fura, de mintha ott elvágtak volna nálam valamit. Rájöttem, hogy teljesen igaz a mondás, hogy színház a világ és színész benne minden férfi s nő. Egyszerűen az volt az a pont, ahol megszűnt a késztetés, hogy foglalkozzak mások lelkivilágával vagy hogy megosszak bármit magamból másokkal. Egyszerűen rájöttem, hogy jobb érzés egyedül lenni, mint olyanokkal, akikkel meg sem éri.

Bennem pl elég sok negatív érzés maradt a másik fél inkorrekt viselkedése miatt. Ezt a dühöt nagyrészt sikeresen vezettem le máshol, persze vigyázva hogy normál, átlag, esetleg jó embereknek ne ártsak. Részben ezért is vagyok most elvonulva, amennyire csak tudok. Aztán pár napja végre elkezdtem látni a fényt az alagút végén, kiszakadtam ebből a sötét pszichózisból. Próbáltam az elmúlt időszakban is hobbizni, de végre most elkezdte átvenni a figyelmet a sötétebb dolgok felől. Hogy alkotástól is végre újra flowba tudok kerülni, és ténylegesen élvezni ahogy lenyűgöz az adott dolog. Most már tudok lelkizősebb cikkeket is olvasni, eddig egyszerűen lepergett volna, mivel a lelkem mint olyan megszünt létezni egy időre. Ösztönszintre kerültem, abból is a gonoszabb lelketlen cinikus fajtába. Szóval már olvasom a lelkizős cikkeket is, a belső munkát nem lehet megspórolni! És nem azért mert szó szerint ne lehetne, hanem nem szabad, muszáj fejlődnöd azáltal ami történt veled. És ehhez szükséges a megértés és az elemzés is. Ha nem teszed, akkor a jövőben is hasonló kapcsolatba futhatsz ugyanígy.

És hát még ami valóban a lényeg, amit itt sokan mondanak, az az idő. Tényleg gyógyít, érzem magamon is.