Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Meddig normális szakítás után nem vágyni senkire?
Az exemmel 8 hónapig voltunk együtt, ő volt az első mindenben. Röviden annyi, hogy bántott lelkileg, megalázott, kihasznált. Én meg szerettem, és naiv is voltam. Azonban a legtöbb kárt a szexben tette: egy hónap után feküdtünk le egymással, amit én is akartam (nem tizenéves voltak ekkor, hogy hónapokat kelljen várni), ami aztán nagyon rosszul sült el, mert durva volt, nagyon fájt és nem állt le. Ezután az elkövetkezendő 7 hónapban nem volt semmi szex, mert nem akartam, és ez is volt sok veszekedés forrása is. Ezzel kapcsolatban is megalázott, előttem nézett pornót, sértegetett, hogy nem vagyok jó nő. Végül megundorodtam tőle és szakítottam vele, 8 hónapig bírtam mellette.
Amikor szakítottunk, akkor nem jött sokáig a megkönnyebbülés, pszichológus segítségét kértem, önismeretbe kezdtem, edzek heti 4x, és jelenleg is dolgozok magamon. Van önbizalmam, és kiállásom, pszichológushoz még mindig járok, de még mindig nem vagyok készen egy parkapcsolatra. A kapcsolatom vége felé már mindenkivel tudtam volna szexelni, bárki alatt szívesebben feküdtem volna, de amikor ő hozzám ért, akkor a falra tudtam volna mászni, annyira undorodtam tőle. Most meg itt vagyok, már tudom, hogy mennyit érek, és senkivel nem tudok ismerkedni, meg a szex része aggályos.
Nem tudom, minél korábban elengeded a múltat, annál inkább tovább tudsz lépni. Pontos dátumot senki nem tud neked írni a kérdésedre, a pszichológushoz való járkálást ne hagyd abba és a hobbikat se.
Lehet, hogy egy más férfi segít benne, aki türelmes minden téren és szeretitek egymást, megbízol benne.
Rengeteg dologtól függ(kapcsolat mélysége, hossza, külső tényezők stb.), de azért ha már több évig húzódik az problémás.
Pl fél év még teljesen okés.
Gyakorlatilag megerőszakolt a saját barátod. Ezt akár évekbe is telhet feldolgozni.
Az is erőszak, ha nem áll le a partnered, amikor szólsz, hogy ez neked nem jó.
Van aki egy életen át nem tudja feldolgozni, hogy megerőszakolták. Nem vagy emiatt rossz. sőt, légy büszke magadra, hogy dolgozol a változásért.
Csak így tovább.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!