Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A nők mièrt tudjàk sokkal hamarabb tùltenni magukat egy szakìtàson?
Dehogy szerelmesek, csak sodródnak. Ismerek nem egy ilyet. Összejön valakivel, mert kell neki valaki, de saját elmondása szerint "nem érzi azt, amit kéne". Ez kapcsolatfüggés, mindkét nemnél előfordul.
De egyébként az én megérzésem is azt súgja, hogy mi tényleg nehezebben tesszük túl magunkat:)
Ha a nő volt a szakító fél, akkor egyértelmű, részéről a kapcsolat sokkal hamarabb lezárult már, nem a szakítás pillanatában ért véget, mint a férfi számára, akivel szakított. Ugye ebben az esetben több ideje volt feldolgozni és továbblépni. (ez igaz fordított esetben is, ha a férfi szakít, akkor ő lesz túl hamarabb érzelmileg a kapcsolaton, mert hát eleve azért szakít, mert már részéről vége van a dolognak)
Ha a nővel szakítottak, akkor ez lehet megküzdési stratégia is, megpróbál új kapcsolattal vigasztalódni, aztán addig úgy csinálni, mintha jó lenne, amíg tényleg jó lesz (vagy nem), illetve az is, hogy már valóban haldokolt a kapcsolat és ezt ő is érezte, hasonlóan (nem) érzett már, mint a férfi, ezért igazából nem volt ő sem már érdekelt a folytatásban. Meg az is lehet, hogy számára 1 hónap valóban elég a lezárásra és a továbblépésre, ugye mindannyian mások vagyunk, másképp és más ütemben kezeljük a csalódásokat.
5. 3-as voltam, köszi.
"Szerintem a nők egy szakítaskor jobban sértve érzik magukat."
Lehet, de szerintem nagyban függ a szakítás körülményeitől. Azt figyeltem meg, hogy a nők mindkét esetben sértve érzik magukat, akkor is ha ők szakítanak, míg ha egy férfi szakít, akkor inkább megkönnyebbülésnek éli meg. De lehet, túlgondolom és elfogult vagyok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!