Törték már össze a szíveteket?

Kérdező, kihevered majd idővel, csak ezt nem lehet siettetni.

Tudom, mindenki ezt mondja, de ez így van. Nekem kb 1,5 év volt amíg kihevertem azt akit nagyon szerettem, de ő nem velem tervezte a jövőjét (csak addig kellettem neki amíg a sz*r élethelyzetében évekig mellette álltam, de amikor el kellett volna köteleződnie irányomban akkor már nem kellettem).

Azt kell magadban tudatosítani, hogy mégsem volt a másik fél olyan tökéletes, mint amilyennek most látod.

Azért látod tökéletesnek, azért csak a szépre emlékszel, mert az agyad fájdalomközpontja csak erre akar emlékezni, hogy csillapítsa a fájdalmadat. De azért ha átgondolod, csak vége lett valamiért a kapcsolatnak?! Csak nem szeret téged a másik annyira, mivel nem akar veled lenni stb.

Az idő múlásával fogod csak tisztán látni a másik valódi énjét, mert 1-2 év múlva már nem leszel a történtek (és a másik személy) hatása alatt, addigra lecsillapodnak a hormonjaid. És később már észre tudsz venni más nőket is, meglátod bennük is a szépet (amit most még el sem tudsz képzelni).

2017. október 29-én,kora este, az akit legjobban szeretettem eddig.

Egy éve, hogy elmondhatom,hogy teljesen regenerálódtam.

Nekem ripityára törte az ex barátom.

5 évet voltunk együtt, és 1 éven át megcsalt. Nekem akkor egy nagyon nehéz időszakom volt-beteg rokont gondoztam, egyetemre jártam, a családi hátterem is nagyon durva volt-és akkor ő is elárult.

Párhuzamosan tartott mindkettőnket, a lány sem tudott rólam. Amikor mondjuk azt mondta, hogy hétvégén továbbképzésre megy a munkahelyén, akkor igazából a lánnyal mentek el nyaralni, és az a durva, hogy küldött nekem képet a továbbképzéses emailről is. Vagy amikor egy hétre elment az apjával nyaralni, akkor igazából megint a lánnyal nyaralt.

Amikor meg velem nyaralt, akkor a lánynak kamuzott valamit.

Mellette undorító, hogy nemi betegséget is kaptam, pluszban a családja tudott mindkét kapcsolatról, és én úgy jártam át hozzájuk.

Szerintem ez a világ egyik legmegalázóbb helyzete.

Hogy éltem túl? Úgy, hogy az ember mindent túl él. Nehéz, fáj, szenvedsz, de élsz. Igen, gyászolni kell, igen, sírni kell, feldolgozni. És ez van akinek rövidebb, van akinek hosszabb folyamat-időt kell adni, mindenki a saját tempójában haladjon. Viszont ha két embernek lejár az ideje egymás mellett, akkor megannyi új kapu nyílik ki.

Tökéletes idő volt ez számomra, hogy önismeretbe kezdjek-és itt nem a mai "divat önismeretre" gondolok. Elkezdtem dolgozni magamon-új szenvedélyeket, hobbit keresni-fotózni, edzeni, festeni. Olyan helyekre menni-igen, sokszor egyedül-ahová mindig vágytam. Elkezdtem ismerkedni-nem pasizni-hanem megnézni, hogy milyen típusú emberekkel érzem jól magamat, hol szorongok, stb.

Tudatosabb lettem. Emellett elkezdtem művelni magamat, és nyitni olyan dolgok felé, amiket nem szerettem, de sosem próbáltam-például múzeum.

A lényeg, hogy ha két ember már nem fejleszti egymást, és lejár az ideje egymás mellett, az nem a világnak a vége, hanem egy fejlődési folyamat, ahol most új szakaszba lép az ember élete.

2 és fél hónapja szakított velem a barátom, egyik napról a másikra. Leírta, hogy le szeretné zárni, és hogy minden jót. Nem válaszolt semmire, hiába kértem, hogy beszéljük meg, mondja el mi a baj.

Azután napokig nem bírtam enni meg aludni. A lelkemet is kisírtam miatta. Szépen, innen-onnan kitörölt, már sehol nem vagyunk meg egymásnak.

De nekem még mai napig retteneten hiányzik, valahogy nem tudom elfelejteni. Azt se tudom, hogy miért tette, mikor előtte minden jó volt, és arról beszélt, hogy mennyire jó érzés velem lenni stb.

Hosszú folyamat, valahogy félek, hogy még sokáig így lesz. De az idő segít, ha nem is egyik napról a másikra, de szépen lassan elvész az emlékek homályában, és a lélek is megnyugvásra lel.

Elég közhely lesz, amit írok, de még tényleg fiatal vagy. Pont veled egyidős voltam, mikor az első komoly kapcsolatom véget ért 7 év után. Pár hét volt igazán nehéz. Aztán még vagy másfél évig sokszor eszembe jutott. Végül úgy elmúlt, mintha sosem lett volna. Így leírva, kicsit lelketlenül is hangzik, pedig azt hittem a szép emlékek megmaradnak, de valahogy az sem.

Ami viszont jóval később esett meg velem, arról még évek távlatából sem tudok mit mondani. Nem volt dráma, nem volt bennem az, hogy nem tudok nélküle élni. Egyszerűen csak eltűnt az élet belőlem. Értelmetlen minden nap. Teszem a dolgom, jópofát vágok mindenhez és alig várom, hogy egyedül lehessek és ne kelljen ezt a nyomorult álarcot viselnem mások miatt.