Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ki hogy szakított a párjával?
Hogy vezettétek fel? Helyileg hol voltatok? Mi volt pontosan az indok/ utolsó csepp?
Kíváncsi vagyok mások tapasztalatára, mert úgy fest, lehet hogy nekem is meg kell lépnem, de szeretném finoman csinálni ha megteszem.. :(
" Részemről ennek a kapcsolatnak vége, soha többé ne keress"
Ezt mondtam neki szó szerint.
Körülmények:
1 éve voltunk együtt, és a vőlegényem volt.
20 éves voltam, és Már eleve szakítani akartam, azért mentem el hozzá. Egyre elviselhetetlenebb volt a beteges féltékenysége, a hisztijei, a követelőzései hogy vele legyek ne barátokkal, folyton ellenőrizgetett ha velük voltam mert szerinte biztos megcsalom meg ilyenek. Marhára untam, sokszor idegesített, úgy éreztem megfulladok. Akkor döntöttem el hogy szakítok mikor már másodszor kerestem kifogást arra, hogy találkozzunk. Nem akartam már vele lenni.
Késett kicsit a vonatom, ezért megint csak összeveszett velem, hogy biztos megcsaltam. Még mikor odaértünk hozzá,akkor is mondta a magáét, aztán otthagyott. Egész éjszakára eltűnt. Következő reggel alkoholtól bűzölögve került elő sírva. Majd töredelmesen bevallotta, hogy összefutott a haverjával aki elvitte valami házibuliba, ott ivott és meztelenül ébredt egy szintén pucér csajjal egy ágyban. Szóval megcsalt.
Ekkor hangzott el az a bizonyos, amit mondtam neki. Erre baromi mérges lett és felpofozott, én visszaütöttem, majd csúnyán összevesztünk, részegséggel próbálta kimagyarázni magát, és hogy mindenkinek jár még egy esély. Megmondtam, neki, hogy ezer és egy esélyt kapott tőlem már a féltékenységi rohamai miatt, sokszor mondtam neki, hogy bizalom nélkül nincs értelme együtt lenni stb, de fűt fát ígért hónapokig ezelőtt, de semmit sem változott. Ezen kívül az hogy megcsalt, és még kezet is mert emelni rám, csak az utolsó szögek voltak ennek a kapcsolatnak a koporsójába. Mikor leesett neki hogy nincs visszaút, térdre borult, majd aztán mikor látta hogy a könyörgés, és az öngyilkossággal fenyegetőzés nem válik be, sértegetni kezdett, miszerint soha a kutyának se fogok kelleni olyan ronda vagyok, jobb pasit úgyse fogok találni, sose szeretett, csak dugásra kellettem stb stb.
Mikor kész lettem, (idő közben összeszedtem a cuccaimat), otthagytam.
Utána még fél évig hívogatott, üzengetett. Így számot is kellett cserélnem.
4 évvel később jöttem össze a már férjemmel. :)
37/N
Wow ez nem semmi sztori. Tovabbi sok boldogsagot ferjeddel. :)
Ehhez kepest en csak azert gondolkodom kb fel ev utan, mert nem erzem ugy hogy osszeillunk es tul sokmindenben mas az ertekrendunk. 😅
Nálunk szintén féltékenység.
Kényszerből szakítottam, mert veszélyes.(az a típus, aki mellett a hírekben lehet végezni)nem volt más választásom a túléléshez, csak az, hogy ne legyek vele.
Az előtte levővel meg azért szakítottam mert autisztikus. A kapcsolataiban képtelen ölelni, bújni. Ezt úgy ésszel felfogtam, de egy idő múlva olyannak láttam őt mintha emberi vonásai nem lennének. (Egy normális ember még egy kutyát is megsimogat, nemhogy a párját, vagy gyerekét).kezdett olyan "embertelennek"tűnni. Ki kellett lépnem a saját érdekemből. Mert én ember vagyok:D (viccesen hangzik most, de a kapcsolat az fokozatosan betegesen volt leépítő halál)
Az az előttivel meg azért szakítottam mert biszex. Eleinte ez sem zavart. De itt is a fokozatosság elvén, szép lassan felemésztettek a feminim viselkedései magatartása, megundorodtam tőle. Ez is fokozatosan épített le, vele volt a legkönnyebb szakítani, szomorúan ugyan, de empatikusan és megértően hagyott elmenni.
Rengeteg vita volt a féltékenysége és az igénytelen életmódja miatt. Szép lassan megundorodtam tőle. 2 évig voltunk együtt, de az utolsó fél évben könyörögni kellett neki hogy fürödjön meg... Belekényelmesedett a jóba.
Egyszerűen közöltem vele, hogy itt a vége. Ezután is vagy fél évig írogatott, hogy megváltozik.
Persze...
36/n
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!