December 19-én hagyott el végleg a párom az egy éves gyerekünkkel. Mit kell ilyenkor csinálni?

Nagyon köszönöm mindenkinek, aki írt. Vigaszra van szükségem, és lelki támogatásra, együttérzésre. Ha valaki a frusztrációját akarja itt levezetni - nem tehetek ellene semmit, tegye. Nem írtam le a teljes történetem és elmesélni is félve teszem, mert már az a kategória az életem, mintha valami beteg regényíró fantáziálgatna…

Anyám 20 éve nem beszél velem, mióta 18 évesen elköltöztem otthonról, mert nem bírtam a nevelőapám terrorját. Anyám őt választotta, pedig verte. Apámat nem ismerem, két éves koromban lelépett, azóta semmi. Most egy hónapja írtam neki, elolvasta az üzenetemet, semmi válasz. 5 éve járok pszichológushoz, mert akkor jöttem rá, hogy a “szülőnélküliséget” nem tudom egyedül feldolgozni.

Ok nélkül nem történik semmi? Nahát… persze. Senki nem állította ezt. 16 évig éltem egy jó házasságban, ami azért bomlott fel, mert a férjem nem akart gyereket. Aztán társkeresőn megismerkedtem a gyerekem apjával. Ő meg már 3 hónap után gyereket akart és családot. Ja. Gyakorlatilag minden szava hazugság volt, még a kora is. 45-nek hazudta magát, miközben 53 volt. Azt hazudta, hogy elvált, miközben a mai napig házas. Fél év elteltével, a gyerek megfoganása után megnéztem a telefonját. Na akkor borult a bili. A feleségnek írogatott olyanokat, hogy sóvárog a szíve utána, és hasonlók. Valamint több nővel is tartotta a kapcsolatot. És volt olyan hitvány szemétláda, hogy amiket én sütöttem, főztem neki, azokat ő lefényképezte es elküldte a nőknek azzal a szöveggel, hogy ő tanul főzni, sütni, és hogy ő készítette.

Szóval igen. Semmi nem ok nélkül történik. Én egy rohadt naiv balek szeretetkoldus vagyok. De akkor én már nem érdemlem meg mások együttérzését se?