Szakítottak már valakivel azért mert infantilis volt?

Gondolok itt a szüleivel való viszonyára, arra hogyan vélekedik a jövőről, úgy lényegében az egész emberre.

Például: Nekem nemrég lett vége egy 4 éves kapcsolatomnak. Még most is szeretem, de pokollá változott az egész kapcsolat. Nekem a szüleimmel normális és kiegyensúlyozott a kapcsolatom. Nem hívogatnak feleslegesen, nem telepednek rám, nem szólnak bele az életembe, kapcsolatomba stb. Na nála ez teljesen fordítva volt. Legproblémásabb az apja volt. Állandóan hívogatta, írt neki, vele volt. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ha “ apával” beszélt akkor nekem síri csendben kellett maradnom. Nem “zöröghettem”, nem járkálhattam, kizavart a helységből ahol éppen felvette a telefont és ott voltam, vagy odamentem. Egy idő után elvonulva beszélgetett vele. Egyszer kihangosítva beszèltek és szapult az apja a telefonban. Aztán gyorsan levette a kihangosítást. Voltak ilyen édes dolgok. Jellemzően 1 órától akár 4-5 órán keresztül is telefonáltak. Mindennap. Nem lett volna gond ha ez nem rendszeres lett volna. Aztán az apja ( külföldön él) hazajött és lehordott mindennek úgy , hogy a párom is ott állt mellettem. Azért kaptam, mert a párom vett nekem egy drága eljegyzési gyűrűt. Idézem: “Dolgozhatnál valami értelmeset is, hogy ne a fiam vegyen neked ilyen drága gyűrűt, beleadhattál volna! Kisfiam mikor kap tőled ilyet?” Következő beszólása: “ Fogyhatnál egy pár kilót, az előző barátnője sokkal csinosabb volt. Nehogy gond legyen.” A párom csak nevetett rajta. Én meg elvonultam sírni. Mindezek után még mindig ragaszkodtam hozzá, mert szerettem és mindig együtt csináltunk mindent. A másik felem volt. A gyönyört mindig az apja törte meg. Ha megjelent akkor átváltozott paraszttá és teljesen más ember lett. Bíztam benne megváltozik. Hát nem így lett. 1 évig minden rendben volt. 2 hete közölte, hogy mikor apa itt járt megbeszélték, hogy kimegy vele dolgozni. Úgyhogy innentől sajnos távkapcsolat. Azt mondta, hogy megérti a helyzetem, nem könnyű, de értsem meg; hogy hiányzik az apja és vele akar lenni most. Na meg a pénz sem lenne rossz. Viszont nem tudna hazajönni látogatni amíg próbaidős. Hát nyilván nem tudtam erre érdemben mit reagálni. Biztos nem jól kezeltem a dolgokat… Kicsúszott, hogy akkor maradjon is ott. Ha ezt ilyen jól megbeszélték a hátam mögött. Elvileg a vőlegényem volt. Illet volna megkérdezni engem is. Erre ő azt felelte, hogy az apját jobban szereti és fontosabb. Mert én mindig itt leszek. Mit csináljon ha holnap felhívják, hogy haldoklik az öreg? (A sztorihoz hozzátartozik, hogy nagyon nagy érzelmi zsaroló az apja és mindig “ beteg”. Mindig van ürügye arra, hogy a fia átmenjen hozzá.) Szakítottam vele, ezzel is kimutatva, hogy NEM, baszki nem leszek mindig itt… Főleg nem a sok sz@r után amit elviseltem. Gyűrűt is visszaadtam. Igazából visszakérte. “ Ő vette, úgyhogy az övé.” Most az apja írt egy e-mailt. Ebben elmesélte mennyire boldog, hogy visszaadtam a fiát, és hogy bemutatta egy német nőnek, reméli vele többre megy majd mint, velem. Szégyen, nem szégyen elveszítettem a csatát. Valahol meg is untam, hogy harcolnom kell a páromért. Borzasztóan letiporták az önbecsülésemet. Voltatok hasonló szituációban, mikor a párod egy nagy gyerek volt?