Egy idő után mindenki úgy gondol vissza az exére,hogy Úristen én ezzel jártam?

Nem jellemző.

Egy eset van talán, az exem kb 140 kg volt. Ott miután szetmentünk azért elgondolkodtam azon hogy hogyan tetszhetett, dehát a szerelem az elvakít.

Nem. Egyikre sem gondolok így. Amíg jártunk, mindegyik teljesen vállalható volt. Van, aki utána is, csak együtt nem passzolunk, van aki meg kivetkőzött magából vagy olyat csinált, ami abszolút nem rá vallt addig (pl megütött, elkezdett flörtölgetni másokkal szemtelenül) és amiatt vágtam ki.

De amíg együtt voltunk, rendben volt.

Ja én úgy gondolok. :D Utólag visszagondolva az első barátnőm egy hisztériás, önsajnáltató liba volt, akire akkor úgy tekintettem, hogy nőies. Közben meg csak egy énközpontú, egoista, nyafogós nő volt.

A második meg egy önző, hazudozó, alattomos, szókifacsaró, passzív-agresszív nőszemély volt, akivel azóta is bánom, hogy egyáltalán leálltam vele. Mindenkit szapult a háta mögött, a saját anyját, a saját legjobb barátnőit, a baráti társaságából mindenkit, a szemükben meg jópofizott. Ahol megjelent, ott fortyogni kezdett a levegő, nem is tudom, h mit láttam benne.

A mostani barátnőm ezeknek szöges ellentéte. Mindent meg tudunk kulturáltan beszélni, igazságos, sok mindenben egyetértünk, nyugodt, kiegyensúlyozott, korrekt, őszinte, persze néha neki is vannak rossz napjai, de olyankor alkalmazkodok hozzá. Látom rajta, hogy teljesen más, érettebb felfogást képvisel, mint a korábbi barátnőim. Megfogtam vele az isten lábát és ki is mutatom felé. :)

Egy exem van, rá nem igazán. Vonzódni már nem vonzódok hozzá, meg nyilván nem véletlen szakítottam. De nem vállalhatatlan az exem ettől függetlenül.

Ha valaki minden exét alázza utólag, az nekem gyanús. Mert akkor azért vele is van baj, ha mindig gázos emberekkel jön össze.

Az első komolyan kapcsolatom ilyen volt, emberileg nagyon csúnya volt a szakítás, de fiatal voltam még.

Minden más esetben szépen emlékszem vissza és remélem, hogy megtalálták a boldogságot és a hozzájuk passzoló párt az exeim.