Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Voltál már olyan helyzetben, hogy nem tudtad eldönteni, hogy menj vagy maradj?
Többéves kapcsolat.
Sok veszekedésen, nagy sérelmeken vagytok túl, együtt is éltek. Te hónapok óta csak vegetálsz, tereled el a figyelmed, fejben nem tudsz ott lenni, ha időről időre közelebb is kerültök egymáshoz, néhány nap múlva azzal szembesülsz, hogy bezárkózol. Vannak múltbeli dolgok, amiket nem tudsz elengedni, próbáltad ezerszer, nem megy. Érzéseid is lettek egy másik ember iránt, de nem történt közöttetek semmi, mert sosem aláznál meg senkit azzal, hogy megalázod a megcsalással.
A másik próbálkozik, reménykedik, de sokszor már az is idegesít kb., hogy szimplán csak jelen van. Többször kimondtátok, hogy legyen vége, aztán visszatáncoltatok.
Jársz terápiára évek óta, fejleszted magad, de félsz a bizonytalanságtól, meg attól, hogy csak te nem rakod bele ebbe, amit kell, pedig igazából működhetne. A másik igazából jó ember minden múltbeli hülyeség ellenére, szereted is, de párként boldogtalan vagy mellette.
Mi az a pont, ahol azt mondtad, hogy oké, akárki is a hibás, ennek legyen vége? Mikor tudtad, hogy ez már nem terelhető normális mederbe?
- Sok veszekedésen, nagy sérelmeken vagytok túl,
- sokszor már az is idegesít kb., hogy szimplán csak jelen van.
- Többször kimondtátok, hogy legyen vége"
Ezen a ponton már el kell engedni. "Hibást" meg nem kell mindenáron keresni. Ha nem történt megcsalás vagy agresszió ahol egyértelmű hogy ki a hibás, akkor mitől lesz jobb a szakítás ha mindenáron átkot szórunk a "hibás" fejére?
Egy kapcsolat mindig két emberről szól. Lehet hogy csak nem passzol a személyiségetek amit be kell látni és nem hibást keresni. Kettőn áll a vásár egyébként is. Persze a szakítás után mindenki a másikat hibáztatja, és ez valahol normális is.
De ami nem megy, azt nem kell erőltetni.
Ok kérdező, de ha már az is idegesít, hogy szimplán csak jelen van a másik (ahogy írod), akkor te még miért akarsz több energiát belepakolni a kapcsolatba?
Majd mindig becsukod a szemed és befogod a füled? Vagy hogy képzeled el ezt?
Aztán az csak egy dolog hogy te mit pakolsz még bele a kapcsolatba, ha a másik fél nem változtat semmit. Te hiába adsz többet, ha ő nem tudja ezt kellőképpen jól fogadni. Neki is tennie kell érte, hogy jó legyen.
Nézz mélyen magadba, hogy szereted a párod? Mert attól, hogy rosszul vagy a jelenlététől is, az lehet egy hullámvölgy is, amiben azért a szeretet ott van.
Mert nekem is volt időszakom, hogy ok, nem bírom vele tovább, hajszál választott el attól, hogy elköltözzek. De én tudtam akkor is, hogy attól függetlenül szeretem. Csak vannak dolgai amik miatt rosszul vagyok tőle, amik ellehetetlenítik, hogy tovább vele maradjak.
Aztán maradtam. És nem bánom.
" mi van, ha csak nekem nem elég az, ami másnak meg az lenne?"
Ne mással foglalkozz. Neked nem jó valami, ha már hónapok óta csak vegetálsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!