Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szakítottak már így?
Én sosem most volt az első ilyen.
Mindig minden szakitasom eddig abból fakadt hogy elmúltak az érzések, kiszerettem az adott pasiból.
Most viszont egészen más történt más volt a szakitoindok.
Vannak még érzéseim, nagyon is szeretem, oda vagyok érte de együtt nem tudtunk élni mert annyira különbözőek vagyunk. Sajnos iszik, sokszor már drog is volt ami végképp nem tetszett egy gyermek mellett.
Nagyon nagyon szeretem a mai napig de ez az eletvitel nekem már nem jött be ő pedig a kisfiunk miatt sem tette le a piát.
Nagyon vágyom utána, 1000x ujrakezdenem vele de csak a gyereknek és az én lelkemnek artok vele mert változni nem fog már :(
Lassan 40 évesek vagyunk.
Én férfiként voltam így.
Tudnám szeretni a mai napig, ha tudnék bízni benne, hogy nem csal meg, és ha tudnám, hogy változik és némileg igényesebben él (külsőre minden oké vele, csak a házába és a kocsijába ne nézzen be, illetve a bármilyen problémára adott megoldásait ne ismerje meg senki).
Annak idején egy kis apróság miatt hanyagoltuk egymást, aztán derítettem ki, hogy közben ő megcsalt. Azóta hallottam még róla, hogy már kapcsolatunk kezdetén sem én voltam az egyetlen, mert mással is látták.
Egyébként pont ezek a dolgok, amik mindig visszazökkentenek, mikor a szívem elkalandozik az álmok földjére.
#2 vagyok
Ja, és ha ez vigasztal valamennyire, mi is hasonló korban voltunk.
lassan 40 évesen el kéne jutni arra a szintre, hogy ép ésszel hozzál meg sorsdöntő lépéseket
alkoholista, drogos embertől mégis mit vársz?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!