Normális, ha még sokat gondolok rá?

ez most lehet hülyén fog hangzani, de egy tökéletes mentális állapotban lévő boldog, introvertált ember voltam, világ életemben magányos voltam de mert imádtam a magányt, aztán jött egy ember az életembe csak pár hétre, élőben sem találkoztunk soha, és el is tűnt olyan gyorsan ahogy jött a pár hét után, pedig mindketten úgy voltunk vele hogy ebből akár több is lehet. De mégis annyira felélesztett bennem valamit, hogy azóta nem telik el úgy nap, vagy akár óra, hogy ne jutna eszembe, olyan szinten elviselhetetlen ez az állapot hogy fogtam magam és egész skandináviáig menekültem hogy hátha majd itt az új élet új emberek új környezet stb... majd elfeledteti. Hát nem :D Ugyan az van itt is... ha az űrbe mennék az se segítene, és egyszerűen nem tudok csinálni semmit mert én nem akarom hogy a fejemben legyen, de mégis itt van állandóan, és megfertőzi a napjaimat meg az életemet, már rég letettem róla de még így is... szóval vagy egyik napról a másikra mentálisan sérült lettem, és valami gumiszobában lenne a helyem, vagy fogalmam sincs, mert még én magam is azt mondom, hogy ennek semmi értelme. Aki évekig együtt van valakivel, annak oké hogy ilyenje lenne, de egy olyannal akit soha nem is ismertél, még csak egy anyanyelvet sem beszéltek, és pár hétig jól elvoltatok a neten... és már igencsak közel vagyok a 30 hoz szóval buta tini se vagyok. Szerintem ez már rég túl megy az egészséges kategórián, és isteníteni se istenítem mert legszívesebben a képébe olvasnám hogy tönkretette az életem, habár ez nem konkrétan az ő hibája ... Egy kis stockholm szindróma, egy kis biploáris zavar, egy kis ocd disorder, szorongás, depresszió, van itt mindenből. Előtte meg az volt a legnagyobb bajom az életben hogy a bal vagy jobb oldalamon keljek ki az ágyból, és full boldog voltam.

Szóval kedves kérdező, ez lehet évekig el fog tartani neked is, de lehet egy életen át, de te legalább konkrétan át is élted hogy milyen is ez a dolog, szóval neked volt bőven 5 évnyi jó dolog is, így lehet ugyan jobban fáj, de te neked összejött legalább, szerintem legyél ezért hálás. :) Plusz, még fiatal korodban lett vége, most gondold el hogy ha 40 évesen történne ugyan ez, akkor aztán már tényleg nehéz lenne új kapcsolatot létrehozni. Gondolom szeretnél gyereket, rendes családot. Még legalább nem vagy elkésve semmivel, gondolj erre is pozitívként.