Hogy lépjek tovább, ha ő a mérce?

Aki járt már így, az hogy jutott tovább?

Egy 30 éves, rendkívül okos és nagyon jó humorú, jó lelkű embert kell elképzelni. Szuper kapcsolat volt, ismertük egymást úgy igazán. Az ég világon mindent meg tudtunk osztani egymással. Pont olyanok voltunk mint amilyen emberre vágyott a másik külsőre belsőre, még a szex is isteni volt. Annyi jót éltünk meg együtt hogy megszámolni nem lehet, de történt emellett sok rossz is. Négy év együttélés után szakítottunk egy hónapja, én akartam, egyrészt mert nekem sok volt a csúnya beszéd a részéről, feszegette a határaimat amire én nem tudtam szépen reagálni egyértelműen, így feszegettem én is az övéit, másrészt egyikünk sem jött ki a másik családjával (ő az elejétől az enyémmel, én a vége felé az övével), és emiatt rengeteg veszekedés volt. Én kisgyerek korom óta ilyen amerikai filmes szép családot akartam, hogy mindenki szeret mindenkit, és ezt nem voltam képes elengedni, annyira erős volt ez a vágy bennem. Más miatt is veszekedtünk, de lényegében ez fő téma volt. Részemről én még most is betegesen szeretem, és úgy jöttem el tőle hogy imádom, de nem megy a sok vita miatt, mert állandó vitában nem lehet élni, így csak kicsináljuk egymást. Pár nap után tiltottam a számát és ahonnan csak lehet, mert azt hittem így könnyebb lesz, de csak minden rosszabb. Nem tudom kiverni a fejemből, állandóan vele álmodok, és ez egy olyan kapcsolat volt amiből hosszú évekig nem kerülök ki. Az jár a fejemben, hogy mennyi dolgot csinálhattunk volna másképp is, és nem itt tartanánk. A másik dolog amibe bele vagyok betegedve, hogy megismertem valakit teljesen véletlen, aki úgy nézem olyan mint én, de sajnálom őt mert az előzőhöz hasonlítom és nem tudok ott lenni úgy mint ő, aki már egyedül volt jó ideje. Mondtam is neki ezeket, és hogy a felejtés nekem nem megy egyik pillanatról a másikra. Feltörnek az emlékek, azért több mint négy évet nem tudok és nem is akarok törölni, nekem idő kell hogy csillapodjon a fájdalom. Azt mondta megérti, tudja milyen, ő is volt ilyen helyzetben, de képtelenség úgy élni ahogy mi éltünk, tegyem el a pincébe úgy hogy voltak jó és rossz dolgok, szép volt jó volt, ennyi volt, csak nekem nem megy így. Ezt is mondtam. Sírtam is az előző után, akkor is végig hallgatott, tanácsot adott. Kedves, aranyos, dolgos, figyelmes ember. Randizni vitt, mondván hogy majd meglátom milyen is nyugalomban élni, csak sodródjak. Oké. Elmentünk. Hányással végződött mert beteg lettem. Szégyelltem magam hogy előtte hánytam, de aranyos volt, haza vitt, másnap virágcsokorral a kezében megjelent, hogy rám nézzen hogy vagyok. Bűntudatom van hogy én még az előzőt siratom és szeretem, álmomban őt ölelem, ő meg teper még úgy is hogy tudja mi van bennem. Lezáratlannak érzem a múltat.