Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Érdemes még próbálkoznom, vagy hagyjam az egészet?
Csütörtökön szakítottunk a barátnőmmel, mert igazából kihűlt a kapcsolat, ezzel tisztában vagyok, mert én hagytam kihűlni, sajnos tavasszal családi tragédia történt, és debressziós lettem, teljesen magamba fordultam, nem voltam életvidám, nem voltam motivált, nem szerettem az életet, és nem tudtam annyi szeretetet és törődést adni a páromnak, amennyit érdemelt volna.
Mire kijöttem a depresszióból már sajnos késő volt, és szakítottunk.
Szakításkor 3 órát sétáltunk, öleléssel és végülis csókkal búcsuztunk el.
Az a helyzet, hogy ameddig depressziós nem lettem, minden a legjobban klappolt, csak utána esett ki a kezemből az "irányítás", tudom, hogy hol hibáztam, tudom, hogy mit hiányolt tőlem a volt barátnőm, tudom, hogy mit kéne javítanom, viszont szeretem annyira, mint ember, hogy nem próbálkozok nála, ha azt mondjátok, mert tényleg tanácstalan vagyok, hogy egyáltalán érdemes-e próbálkoznom, vagy hagyjam az egészet.
12 senki nem mondta, hogy sunshine party.
Tanulj meg szöveget értelmezni, vagy olvasni esetleg.
13-aska, azért vicces, hogy ti a kérdést kábé úgy értelmeztétek, hogy szemét pasi BIZTOSAN megvont minden érzelmi viszonzást, nem tudjuk, min kellett átmennie mellette szegény nőnek, stb.
Szóval előbb ti tanuljatok meg olvasni két NLCafés cikk és gyakoris ámokfutás között, köszi!
Ne próbálkozz vele.
Tudod miért? Mert lehet hogy most úgy érzed ő mindent megtett és ez a te hibád, de most még nem látsz tisztán mert szereted és szomorú vagy.
Várj pár hónapot, fél évet, évet és lehet hogy nem így fogod gondolni.
Mivel nem mondtál konkrétumokat (és nem is lehet ennyi időt pár mondatban elmeselni) így nem tudhatjuk hogy valóban a te hibád e vagy inkább az övé. Ezt mi nem tudjuk megallapitani, te pedig nem vagy objektív most.
Én nem jelentenem ki azt hogy ez a te hibád volt csak azért mert te azt mondod.
Vagy így van vagy nem. Ha pedig nem akkor nem érdemes futni egy olyan után aki nem volt veled a bajban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!