Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szakítani 7év után a magára igénytelenség miatt?
Mikor összejottunk 4évig jártunk, még mindketten otthon laktunk. Láttam milyen rendetlen (számomra) környezetben élt, beszéltünk róla hogy én ha osszekoltozunk nem akarok ilyen környezetet. Azt mondta más lesz, de otthon hiába takarít nem figyeltek rá.
Aztán 4.évben össze költöztünk tény nem olyan a környezet mint náluk volt, de sok minden hasonlít pláne ahogy a dolgaival bánik.
Többször próbáltam vele beszélni de semmi változás, hiába van e ideje vagy sem..
Eddig bírtam úgy néz ki , mert mistmar nagyon zavar.. na de csak 7év..
Nyílván a sajtreszelő csak a jéghegy csúcsa volt, és nem ez minden "bűne". Az élhetetlenség viszont annál inkább.
Nem zavart ha nem főz, nem mos nem takarít. Főzni imádok, a takarítással én pikk-pakk megvagyok, amíg ő egy napot szöszmötölt vele. A mosás meg nem olyan nagy kunszt, bepakolsz, meg teregetsz. Bármely otthni teendővel lehet párhuzamosan végezni. És azért sem szóltam egy rossz szót sem, ha a padlóra vetette le a ruháját. Viszont az, hogy egy asztalt ne tudjon megteríteni, mert fogalma sincs, hogy 1 év alatt a saját életerébe, alapvető dolgok hol vannak... együtt élünk, de mégsem. Elgondolkodtam, hogy ki az az ember, aki a saját környezetével szemben annyira közömbös, hogy azt jóformán minimálisan sem ismeri. És nyílván nemcsak a sajreszelőt nem találta, de kb. ami nem tartozott szigorú értelembe véve az ő cuccaihoz, a közös dolgainkról fogalma sem volt.
Pl. ott az üzletben beszéltem meg vele, hogy veszünk késélezőt, mert szükséges. És hónapokkal később nekem panaszkodik, hogy miért nem vedzünk már egy késélezőt a bicskájához, mert már nagyon tompa az éle, így nem lehet élni.
Egyszerűen őt a közös dolgaink nem érdekelték. Akkor sem ha megmutattam, akkor sem ha megbeszéltük.
A haztartas csak annal elsodleges es van prioritason, akinek nincs is elete. Alaovetoen ezek csak amolyan elni kell valahol es legalabb rendben tisztasagban dolgok, azaz nem ez a fő az eletben.
Foleg a haztartasbelieknél es gyeses anyukaknal latszik meg akik eģy zoknin is kepesek kiborulni, csak mert semmi életuk sincs. Es olyankor egy zokni isbhatalmas esemēny nekik.
15!
Tökéletesen összefoglaltad, hasonló járt nekem is a fejemben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!