Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha az exed olyan dologkat tesz nyilvánosan közzé, ami kettőtök dolga volt?
Nem képeket, hanem pl. olyan zenét, ami a kettőtök közös dala volt, vagy olyat, ami csak rátok emlékezteti. Úgy, hogy más nem tudhatja.
Ez jelent valamit, vagy csak véletlen.
Nem váltunk el túl szépen, mert nem lett lezárva pont minden érzelem.
Fontos még tudni, hogy ő nem tudja, hogy én látom, mert letiltottam , és szerintem ő is engem.
4 hónapja szakítottunk
2-es, köszöntem, de nem jótanácsot kértem. Vagy tán volt ilyen kérdés? Nem, ugye?
Köszönöm
Én nem zártam teljesen le, ez tény, de ugye egy kimondott szó sosem egyenlő egy elmúló érzéssel.
Igazából "közös döntés volt"
Én mondtam ki, de ő könnyen elengedett. Elfogadta, szóval ilyen szempontból furcsa, hiszen meg sem akarta oldani, inkább rábólintott.
Nem követem napi szinten, de szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogy az ember odanéz annak az "életére" aki számít(ott). Picit mellbevágott, mert olyat osztott meg, amit csak úgy kereshetett elő, mert nem véletlenül jött szembe vele.
ps: nem úgy váltunk el csúnyán, hogy durva veszekedés, meg ilyenek. Inkább szomorú volt, de maradt tüske, és maradt egy-két odadöfés
Magam miatt tiltottam, hogy akkor nem fogom nézni. Egyelőre ez nem jött be...
Értem, de mit jelent?
Mit csinálnak mindig?
Fenyegesd meg! Hívj rá rendőrt !
Mi az, hogy azt a számot meri hallgatni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!