Milyen volt az éjszakátok egy szakítás után? Meddig tartott?

Az éjszakák borzasztóak..

Ami a leghosszabban tartott a fájdalom enyhülése nélkül, 2 hónap volt. Segített hogy nemhogy 0 kontaktra redukáltam, inkább le is tiltottam mindenhonnan, hogy véletlenül se lássam. Elfoglaltam magam minden félével, munka, edzés, kreatív dolgok.

Amikor nagyon nem -bírtam, videofelvételre beszéltem neki, de persze sosem küldtem el.

Esténként addig néztem sorozatot vagy sudokuztam, amíg el nem nyomott az álom. Nagyon sokára kezdett enyhülni, és könnyebb lenni.

De túl voltam rajta.

Szerencsém hogy ünnepek voltak.

Nem birtam volna ugy dolgozni. Igy meg kibőghettem magam egyedul napokon at

Minden szakításnál szörnyű volt, én a kedvenc sorozatomat néztem rongyosra, az életemhez hasonló részeknél sírtam mint a záporeső, szenvedtem, mint egy kutya.

Aztán kitaláltam magamnak azt a stratégiát, amit biztosan rajtam kívűl még sok más ember is, hogy kitűztem egy napot, hogy addig hagyom magam szenvedni, sírni, ajándék macit/párnát/nálam felejtett pólót szagolgatni, ölelgetni.

Majd a kitűzött napon szépen elraktam minden nagyobb ajándékot ami a volt kapcsolatomra emlékeztetett.

Éjszaka már nem a macit, pólót szorongattam, hanem mondjuk a post it üzeneteinket, amiket megtartottam. Aztán egy x napon azokat is elraktam, és a folyamat végére egész jól voltam.

Persze voltak esték amikor rám tört a sírás, vagy ha kint császkáltam valami szép helyen akkor ott, hogy "de jó volna ha ő is itt lenne és együtt néznénk a szépet"

Nálam ez vált be, a szenvedésre is meg a rehabilitációra is adtam magamnak időt, és remekül működött.

Amikor a szép emlékek felidezésén már csak mosolyogtam, vagy nevettem, és nem követte a mosolygást sírás, vagy letargia, na akkor "gyógyultnak" nyilvánítottam magam.

Én napközben annyit sírtam, hogy estére már nem maradt könnyem. Rendszeresen szétsportoltam magam, hogy estére ájuljak bele az ágyba és ne tudjak gondolkodni. Aztán egy idő után jobb lett, eltelt azóta 2 év és mára még csak el se szomorít a dolog.

Mindig az tartotta bennem a lelket, hogy ismételgettem magamban, hogy "elmúlik". Elmúlt.