Jól döntöttem, hogy szakítottam vele?

Na szóval decemberben összejöttem egy lánnyal, egyszerűen óriási szerelem alakult ki bennünk. Nem hittem volna, hogy megint szeretni fogok egy lányt ennyire, aki ennyire tökéletes lesz számomra. Csak az a baj, hogy volt egy olyan tulajdonsága, ami nagyon lerombolt. Ha veszekedtünk folyton ott hagyott engem, már volt, hogy könyörögtem neki, hogy de beszéljük meg, mert én ettől nyugszom meg, de egyszerűen valamikor olyanon besértődött és ott hagyott engem, hogy én annyit mondtam, hogy nem érzem ilyenkor, hogy szeret. (tudom, hogy szeret, de ilyenkor azt várná az ember, hogy akkor jól átöleli a másikat és elmondja mennyire szeretei). De igazából ő ezen is úgymond felkapta a vizet, hogy hogy mondhatok ilyet és lényegében ott hagyott akkor is. És ez az ott hagyás megismétlődött előző hétig, szinte minden héten 1-2x. És én akárhányszor mondtam neki, hogy de beszéljük meg, ő ilyenkor mindig inkább magába fordult. Akkor ha telefonon beszéltünk és mondtam valami olyat, akkor képes volt rám nyomni a telefont és mondani hogy hagyjam utána meg nem is kommunikált velem egy darabig, én meg magamban őrlődtem, hogy megint mi rosszat mondtam. (ja és én mikor itt hagyott engem, mindig utána mentem, hogy jöjjön vissza, beszéljük meg, ne legyünk rosszban). Miután hazament utána mindig megbeszéltük messengeren vagy telón, de bennem ezek olyan sebeket hagytak, hogy el mentem még pszichiáterhez is, amiért párszor kiakadt, hogy miatta kezdtem el szedni a gyógyszert meg ilyenek és hogy csak tönkre megyek mellette. Nem tudtam egyszerűen másra koncentrálni, folyton gombóc volt a torkomban, (most is az van) és nem tudtam se senni sem edzeni (ami a céljaimra és a munkámra is hatással van)(testépítés). Sokszor figyelmeztettem őt, hogy ne viselkedjen így, ne hagyja a problémákat csak rám. Egészen hétfőig, mikor megmondtam neki, hogy elég és szakítani akarok. Aztán nagy nehezen megbeszéltük, hogy akkor nem lesz több ilyen ( ő ugye ezt már sokszor ígérte). Aztán kedden is mondtam neki, hogy szakítsunk, mivel nem bírtam már, bennem maradtak, de megbeszéltük, hogy akkor itt alszik és hátha jobb lesz, de bennem ugyanúgy ott voltak ezek a sérelmek, még akkor is, mikor tök jó volt minden. Egyszerűen éreztem, hogy megakar változni, mivel én ugye soha nem szakítottam vele és ő meg most rájött arra, hogy milyen érzés, ha tényleg elveszíti élete szerelmét. Szerda délelőtt 3 óráig sírtunk, mondhatjátok, hogy nem szeret és csak fél, hogy egyedül marad, de nem, ő egy nagyon erős jellem, rajta tényleg látom, hogy szeret, csak egyszerűen ilyen egy természete volt, amit én nehezen értettem meg, mivel alapból is szorongósabb típus vagyok. Ez után hazament és mondtam, hogy átgondolom, és ez péntekig tartott és ráírtam, hogy jöjjön el és hogy akkor beszéljük meg. Átjött este, láttam, hogy nagyon ki van, anyummal is még beszélt, hogy nem tud enni, semmit nem tud csinálni, el akar tűnni a földről. Feljött, nagyon jól éreztük magunkat, nem volt gombóc a torkomban, rendeltük kaját, néztünk filmet összebújva, együtt aludtunk, de valami még sem volt jó. Este mintha már nem esett olyan jól vele összebújni, egyszerűen előjött a gombóc a torkomban, az idegesség és nem tudom.. Reggel már úgy keltem fel, hogy megint hányingerem volt, megint gombóc volt a torkomban, egyszerűen mintha nem éreztem volna magamat már jól vele, pedig tudom, hogy vele tökéletes lett volna, ha nem viselkedik így és részben haragszom is rá, mivel nem kéne ilyen fájdalmakon keresztül mennünk, ha ő nem lett volna olyan. Tegnap délutánig bírtam a szorongást, elmondtam neki, hogy nekem ez így nem jó, valami bennem van, a sok fájdalom és hogy nem tudom mit érzek. Nagy nehezen megbeszéltük és arra jutottunk, hogy adunk több napot ennek, de rajtam este megint kijött, egyszerűen annyira megviseltek engem azok a dolgok, mikor egyedül hagyott vagy úgy viselkedett velem. Soha nem tudott volna velem szakítani, de egyszerűen nem értette meg, hogy én érzékenyebb típus vagyok. Este megint megbeszéltük, nagy nehezen mondtam neki, hogy akkor aludjon tegnap is itt, mert egyszerűen az a fájdalom amit a szemében láttam, nem voltam képes elviselni. Ma reggel viszont nagy nehezen megmondtam neki, hogy ez így nem jó, csak sírtunk és egymást húztuk vissza, nekem bűntudatom is van még, hogy pénteken felelőtlenül ráírtam, de úgy éreztem, hogy tényleg hiányzik. Egyszerűen az is nagyon zavar és tényleg haragszom is rá, hogyha nem viselkedett volna így, minden tökéletes lenne, már most összeköltöznénk, meg van a hely, minden, ő most egyedül ment oda és annyira sajnálom, hogy ilyen vagyok, tényleg nagyon sokszor traumaként fogtam fel a viselkedéseit, mivel régebben is kaptam sok szart. Tényleg halálosan szeret engem, egyszerűen az a szenvedés a szemében, hogy nem akar elveszíteni, ahogy beszél, nagyon megbánta ahogy viselkedett, de nem bírok túllépni vagy nem tudom. Mondta, hogy vár rám és ez is úgy összefacsarta a szívemet, mert nem akarom, hogy szenvedjen miattam, de egyszerűen nem tudom elfelejteni a múltat, ezen a hétvégén is annyira láttam, hogy próbálkozik és hogy megbánta, tényleg tökéletes számomra ( ezen is nagyon sokszor veszekedett velem, hogy nem hiszi el, hogy nekem ő tökéletes, nagyon sokszor kellett bizonygatnom), de nekem valamiért nem megy, hányingerem van, gombóc a torokban, szorongás. Szerintetek jól döntöttem? Én mondtam neki, hogy adjon nekem időt, hátha újra visszatalálunk egymáshoz, de ez fáj a legjobban, hogy szeretjük egymást (nem is tudom, hogy én igen, mivel ahh nem tudom össze vagyok zavarodva), de tudom, hogy a régi sérelmek miatt, nem tudok koncentrálni az álmaimra, pedig már összeköltözésen is gondolkodtunk, mindenen, a közös jövőnkön, hogy hova megyünk, de nem bírok 10 percet úgy lenni, hogy ne legyen hányingerem van ne szorongjak. És az fáj a legjobban, hogy idáig kellett elfajulnia a dolgoknak, hogy észrevegye magát, mivel sokszor mondtam hogy többet nem viselkedik úgy, ez csak pár napig tartott. Fáj, hogy elrontotta azt, amit mi elterveztünk, annyira akarom, annyira tudom, hogy tényleg szeret és hogy mindent megadna nekem, egyszerűen nem megy, szorongok.