Szakítottam vele, megint. Jól döntöttem? Rossz ember vagyok?

Bocsánat hogy hosszú. Kíváncsi vagyok a véleményekre.

Én vagyok a nő.

Két évig voltunk együtt, mindketten harminc évesek vagyunk.

Mindketten rossz párkapcsolatban éltünk, úgy találtuk meg egymást, kihúztuk a másikat a gödörből. Eleinte nem volt felvállalt a kapcsolat, hiába voltunk már mindketten egyedül, amit én nehezen éltem meg, de elfogadtam, mert neki az előző kapcsolatából van egy gyereke.

Kb. Fél évig nagyon jól megvoltunk, aztán kezdődtek a veszekedések, elég hevesek. Ezek folyamatosak voltak a két év alatt, több volt a rossz nap, mint a jó szerintem. Háromszor szakítottunk, a harmadik már tettlegességig fajult vita miatt volt. Lökdösődés, hajtépés, karmolas... Előtte is volt pár ilyen, de ez nagyon durva volt. Én sem voltam jobb, de itt már féltem. Aztán megígért mindent megint, hogy változik, jobb lesz, akár pszichológushoz is elmegy. Hittem neki, és nagy a szerelem, ezért beleugrottunk egy közös albérletbe. Fél évig éltünk együtt, de nem olyan volt, mint vártam. Sok veszekedés, kiabálás, nem éreztem magam boldognak. Féltem, hogy melyik nap milyen kedvvel jön haza. Érzelmileg távolodtam, sokat járt a fejemben a szakítás, hogy jobb lenne, csak már annyiszor szakítottunk - kibékültünk. Féltem, hogy megint megbántom. Aztán minden felhalmozódott bennem, már három napja egy szót sem beszéltünk és úgy éreztem elég. Mintha bekattantam volna. Reggel megmondtam neki hogy elköltözök. Nem értette, ő nem érzi ilyen drasztikusnak a helyzetet. Szerinte nem ismerem az életet, nem jól látom a dolgokat és önző vagyok. Sok mindent a fejemhez vágott hogy mi nem jó bennem. Én nem akartam bántani, csak azt mondtam el miért döntöttem így. Mindig ide jutunk, nem változik semmi. Kérdezte mikor költözöm, most a napokban? Mondtam hogy igen. Elment dolgozni, aztán elkezdtem összeszedni a cuccaimat, hívtam egy fuvarost pár cucc miatt. A munkahelyen nem telefonálhat úgyhogy írtam neki egy smst, hogy elvittem a dolgaimat, a többiért még jövök. Nem akartam, hogy másnap végignézze ahogy pakolok, azt hittem könnyebb lesz így. Teljesen kiakadva hívott fel hogy hogy hagyhattam így itt, hogy tehettem ezt vele. Ott hagytam egyedül abban a nagy albérletben, hogy fog ő onnan elmenni. Minek festett ki, miért tett bármit is. Hogy lerúgtam a mélybe, ő már senkiben nem fog bízni, tönkretettem.

Egyszerűen nem tudom hogy éljek azzal a tudattal, hogy miattam lesz ő boldogtalan, miattam szenved, miattam lesz rossz az élete.

Szeretem őt, de úgy érzem a szerelem nem elég ennyi problémához.

Elcsesztem? Negyedére is meg kellene próbálunk? Rossz ember vagyok mert így hagytam ott? Mit tehetnék hogy az ő fájdalma is múljon és az enyém is?