Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Volt már hogy azért ábrandultatok ki, és szakítottatok, mert a másik jatszmázott?
Nem volt játszmázós párom, igazságszerint, annyira nem is vágtam még azt, hogy milyen tipikus játszmák vannak, nem volt erről fogalmam. Aztán 6hónapon keresztül fenn kellett tartanom a kapcsolatot egy nővel és egyeztettünk a munka miatt folyamatosan. Annyit vettem magamon észre, hogy tiszta stresszes vagyok és az önbecsülésem pedig romokban van.
Na, itt megedződtem és megtanultam, olvastam rengeteget mellette ezidő alatt, ebben a témában. Számomra egy életre elég volt, nagyon örülök annak, hogy nem párkapcsolatban tapasztaltam ezt meg!
Több féle tipikus játszma van, ezekből szinte mindet megtapasztaltam. Férjes nő volt, hajtott rám, de ignoráltam, másnap pedig megjelent a férje, tiszta ideg volt és bámult csak, biztos előadta azt, hogy én hajtottam rá.. a játszmák kimenetele ismert, itt szerencsés voltam, hogy erkölcs van bennem, tehát hagytam a nőt, egyébként úgy jártam volna, hogy szex nem lett volna, mert ez csupán a figyelemre irányul, ez a lényege, tehát az, hogy veszekedjenek rajta a pasik és élvezi figyelőként, ebből merít önbizalmat. Szerintem ez beteg dolog, komplett bolond volt a nő.
Ez csupán egy volt a rengeteg többi játszma forgatókönyvből, elképzelhetetik, hogy milyen rosszul éreztem magamat...
Ja, a vége az volt, hogy leépítettem a nőt egyik pillanatról a másikra. Fontos! Ilyet ne csináljatok! Ennyivel már okosabb vagyok, megterhelő számára az, ha hirtelen van vége a játszmának, ha nagyon bolond akkor bekattan, ha egyik pillanatról a másikra van vége a kontaktnaky fokozatosan kell leépíteni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!