Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Visszatérő ember van az...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Visszatérő ember van az életetekben?

Figyelt kérdés

Az exemmel túl vagyunk már 1-2 szakításon.

Legutóbb hónapokig külön voltunk, ha nem kerestem, akkor keresett ő. Letiltottam akkor, majd betalált másik 2 platformon fél nap után, hogy fel sem fogom oldani? Ahhoz képest, hogy ő fújta, hogy "hagyjam békén".

Több hónapos vergődés után megpróbáltuk újra együtt, de nem működött. Ő azonnal összejött mással, többek közt a szakítás oka is ez volt. Ekkor nem tiltottam le, nem is kerestem. Ő volt az, aki letiltott, majd feloldott és többször is írt azóta. Nagy jelentőséget nem tulajdonítottam neki. Viszont miután rámírt és rólam érdeklődött, megosztott egy képet az új nagy szerelméről, ami nálam kivágta a biztosítékot. Mert elég pofátlannak érzem eleve azt, hogy még együtt éltünk, mikor ő már ismerkedett, rögtön rohant a másik karjaiba, majd engem tiltogat, írkál, és ennek ellenére pofátlanul megoszt egy képet, amikor tudja, hogy nekem ez rosszul esik, hiszen néhány hét telt el még csak a szakítás óta. Eleve gyerekesnek tartom ezt, hogy egyből publikálom a nagy szerelmem, amikor még csak néhány hete ismerem az illetőt. Na mindegy, ez legyen az ő dolguk.

Most minden helyen letiltottam, ahol csak tudtam, mert látni sem akarom. Viszont van egy olyan érzésem, hogy ezekután sem fog leszállni rólam, nehogy tovább tudjak lépni. Annyiszor hallottam már a soha többet nem kereslek dumát, mégis mindig felbukkant.

Így borzasztó nehéz, mert hiába tettem most meg minden tőlem telhetőt, hogy ne lássam és ne gondoljak rá, sajnos ott motoszkál a fejemben, hogy ennek igazán soha nem lesz vége. Hiába lett valakije, annak ellenére is írogatott. Ráadásul észrevettem, hogy kamu profilja is van az egyik közösségi oldalon. Teljesen kattant az ember. Nagyon nehéz lesz a sok rosszat feldolgozni, amiket az utóbbi időkben okozott nekem és félek, hogy sokáig maradok beleragadva ebbe a helyzetbe. Egyszerűen olyan negatív érzésem van, ami sajnos már párszor bejött, és tudom, hogy meg fogja találni a módját, hogy felbukkanjon, mert nem bírja elviselni az egoja, ha én mondom azt, hogy nem kérek többet belőle. Mit tegyek? Hogy tudnám teljesen kizárnin az életemből?

Sajnos a barátaim körében is van előttem olyan példa, hogy már majdnem egy éve fel-fel bukkan a barátom exe és nem hagyja őt békén. Csak ő legalább van már olyan szerencsés helyzetben, hogy elengedte teljesen őt érzelmileg, én viszont még nem. És nem értem, miért vannak ilyen önző emberek, akik élvezik, hogy újra meg újra beletaposhatnak emberek lelki világába.

Volt ilyen emberrel dolgotok? Hogy tudtatok megszabadulni tőle?



2020. dec. 26. 19:19
 1/8 FoxtrotLidérc ***** válasza:
83%
Egy alkalommal mondd meg neki, hogy te bohócnak öreg vagy, hülyének fiatal, és az életbe többé ne keressen téged. Kopjon le.
2020. dec. 26. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
83%
Igen. Nálunk viszont ez kölcsönös. Hol ő nyúl utánam, hol én utána. Képtelenek vagyunk lezárni évek óta.
2020. dec. 26. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%
A jegyellenőr
2020. dec. 26. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:
#2-es, miért nem vagytok akkor együtt?
2020. dec. 26. 20:24
 5/8 anonim ***** válasza:
91%

volt mar ilyen. le volt tiltva mindenhol, egy baratja szamarol keresett. azt a szamot is letiltottam, elkezdett a tesoja telefonjarol irkalni. nagyon hatarozottan es nyersen megmondtam neki, hogy hagyjon beken mert nem akarok tole semmit. azota nem keres. tudom, hogy nem a rossz szandek vezerelte es nem akart beletaposni a lelkembe, de nem szeretem, ha nem tartjak tiszteletben a keresemet es csakazertis irogatnak, amikor kerem, hogy ne tegyek.


szerintem tenyleg annyi a lenyeg, hogy hatarozottan el kell utasitani, ha kell, elkuldeni a picsaba. csak ez hasznal, jol tetted, hogy tiltottad. nem tudom, o miert csinalja, plane ha van uj noje, eleg gyerekes. akar megpenditheted neki, hogy ha nem hagy beken, a baratnoje se fog orulni annak, ha megtudja, hogy neked itogat. nem szep dolog, de hatekony.

2020. dec. 26. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
75%
Volt. 5 év után unta meg. Annyit tettem, hogy soha semmire nem reagáltam SEMMIT.(Így mondjuk másoknak se vettem fel pl.kaputelefont, ha nem telefonált előtte, de ezt minden számomra fontos ember tudta, a többi meg nem érdekelt.) Közösségi oldalakon nem vagyok fent, úgyhogy erről nem tudok nyilatkozni. Amikor még nem zártam le érzelmileg, úgy bírtam ki, hogy emlékeztettem magam, jobban érzem-e magam miután beszélünk, tudna-e bármi olyat mondani, ami elfeledtetné velem, amiket tett és újra együtt tudnék vele lenni boldogan. A válasz mindkettőre egyértelmű nem volt, így úgy döntöttem, fölöslegesen nem idegesítem fel magam, és nem lépek vissza, akkor se, ha még nem tudtam túlságosan eltávolodni. Kis lépésekkel előre haladni mégiscsak jobb,mint nagyokkal hátra 😉
2020. dec. 26. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Köszönöm mindenkinek, igyekszem erős lenni én is. :)
2020. dec. 26. 21:55
 8/8 anonim ***** válasza:
68%
4-es, mert családosak vagyunk.
2020. dec. 26. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!