25 éves nő vagyok, most lett vége a 11 éves kapcsolatomnak. Kilométerekkel magam alatt vagyok. Egyetlen esélyem, ha visszaszerzem. De hogyan? Mikor elment, nagyon határozott volt. Úgy ment el, hogy úgy tűnt, semmi esély a folytatásra. De muszáj!

14 voltam, mikor egymásra találtunk, gyakorlatilag egész életemben vele voltam. Ezzel, hogy elhagyott, felborult az életem. Azt hittem lánykérés lesz, esküvő, gyerek 30 előtt. Ha most végleg elhagy, minderre csak 30 után fog sor kerülni, mert friss kapcsolatban nem vállanék gyermeket, és arra, hogy az ő elvesztését feldolgozzam tuti hogy 1-2 évre szükségem lesz. Nem fogok tudni pár hónapon belül már ismerkedni. Esélytelen. Szerettem. Ő volt a másik felem. A mindenem. A legfontosabb ember az életemben. A legjobb barátom. A Szerelmem. És elment... Itt hagyott. (Ez úgy hangzik, mintha meghalt volna. De nem halt meg, hanem elhagyott.)

Kérdezni fogjátok a szakító okot, az tuti. Nos, látom én pontosan, mi a szakítóok. Az, hogy gyerekként jöttünk össze, mindig is együtt voltunk, és nem akar elköteleződni hozzám jobban. Mert már nem szeret. Meg akar ismerni valaki mást. Külső dolgok is vannak a szakítás hátterében. Páromról, vagyis jobb, ha így nevezem: expáromról tudni kell, hogy anno kis duci, kerek fejű, pattis fiúcska volt. Most fiatal felnőttként azonban nagyon beérett, már nyoma sincs a "nyomi" gyerekkori énjének, akit megismertem. 185 magas, szálkásan izmos (sokat sportol), jóképű férfi. Én voltam a legboldogabb, hogy milyen vonzó a barátom. Olyan büszkén mentem vele minden társaságba. De tény, hogy én nem futottam be ilyen rút kiskacsa karriert mint ő. Átlagos voltam mindig is. Azt hittem, hogy ez őt nem zavarja. Azt is mondta, hogy nem zavarja. Hogy így szeret, ahogy vagyok, szép vagyok. De azért nem vagyok hülye. Így, hogy szakított, már máshogy látom a dolgokat. Úgy vélem, igenis zavarta. Kiábrándulhatott. Tőlem jóval dögösebb lány is lehetne élete párja, és mivle már kiszeretett belőlem, és semmi sem kötötte hozzám, le is lépett.

11 éve vagyunk együtt. Nagyon szeretem, vele akarok lenni. Vissza kell szereznem, de mégis hogyan? Mikor elment, bombabiztosnak éreztem a szándékát. Megingathatatlan volt és határozott. Nem tudom mégis hogy tudnám más belátásra bírni... Még fixen fogunk találkozni, hisz az életünk sok tekintetben összefolyt, és a szétválasztása nem merül ki abban, hogy bepakol a bőröndjébe és lelép.

A szakítás maga 2 napja volt. Azóta most beszéltünk először. Chaten, nem hívásban. Most is azt megingathatatlannak tűnt, azt sugalmazta, hogy ideje volt már a szakításnak, jobb lesz így, stb. Pedig nem voltunk egy veszekedős pár, mégis úgy tett, mint aki megkönnyebbült. Szexuális életünk nagyjából rendben volt. Nem szexeltünk sokat, az tény, de volt szex. Volt 69 is, volt harisnyakötő is, volt minden.

Megesküdött rá, hogy sosem csalt meg, és most sincs neki másik nő a képben, nem azért hagyott el. Hanem magunk miatt, mert már ki akart lépni ebből a kapcsolatból. Kérdeztem, mi lesz most, mondta, hogy neki is furcsa ez az új helyzet, hogy egyedüálló, de nem bánja. Persze, hogy nem bánja, azért szakított. Hát, én bánom. Még olyat is írt, hogy lehet, hogy a korona után külföldre megy, most, vagy soha. Tudni kell, hogy időről időre emlegette, hogy szeretne külföldön szerencsét próbálni legalább pár év erejéig, én azonban inkább lebeszéltem. Gondolom, most, hogy szingli, már nincs, aki vissza tartsa. Kivéve, ha túl hamar megismer valaki mást, aki miatt itt marad... De erre gondolni sem akarok. Külföldre is kimennék vele, csak legyünk együtt... De elveszítettem.

Darabjai hullottnak érzem magam. Nem tudom, mi tévő legyek. Amúgy egyszer régen olvastam valahol, hogy a legtöbb szakítás és válás év vége fele van, karácsony meg szilveszter környékén. Úgy tűnik, mi is erősítjük a statisztikát... Remélem, akik ezt elolvasták, nem fognak ezen átesni. Nők, öleljétek át férjeiteket, barátaitokat, amíg még megtehetitek. Férfiak, ti is szorítsátok magatokhoz feleségeteket, barátnőiteket, amíg még ott van veletek, és nem akar szakítani. Mindenki ölelje keblére szerelmét, párját, ha vele van most az ünnepekkor, és nem szakít. Na akarjátok átélni azt, amit én.