Mennyi időbe telik, amíg ezen a gyászolási szakaszon túllépek? Rossz ember lennék emiatt?

Szokták mondani, hogy egy szakítás után ne azzal foglalkozz, a másik mit csinál, hanem koncentrálj önmagadra.

Még elég friss a dolog, próbálnék a jövőbe tekinteni, de nehéz.

Az a helyzet, hogy én nem szeretnék rosszat az exemnek, csak hogy jöjjön rá, mit veszített.

Igazságtalannak gondolnám, ha ő azok ellenére, amiket tett, boldog lenne mással.

Elég sok évet töltöttünk együtt.

Amit tudni kell róla, hogy a vége felé nagyon elromlott mind a kapcsolat, mind az exem.

Manipulatív, önző szörnyeteg lett.

Megtakarítása 0,sőt, rengeteg tartozást halmozott fel. Képtelen önmagát ellátni, a szüleivel él (szakítás óta újra). Egyszerűen nem tudja beosztani a pénzt. A világ összes pénzét el tudná költeni úgy, hogy nem gondol a jövőre.

Függősége alakult ki. Lopott, nem is kevés értékben, nem is akárhonnan, a családjától. Így csak megtűrik őt már, mert nem akarják az utcára tenni.. Valahol érthető, hisz a gyerekük.

Na és akkor voltam én, aki mindezek ellenére megszavazta neki folyamatosan a bizalmat, hittem benne, az egyetlen olyan ember voltam, aki támogatóan állt hozzá, hátha észbe kapott és jó útra tér, mert természetesen, évekig nem ilyen volt ő.

Sajnos nem kellett volna neki megszavaznom sokadjára a bizalmat, mert az enyémet is csak eljátszotta, és még nem tudom mire fel, nem tudom mégis hogy gondolta ilyen ember létére, de ismerkedésbe kezdett,miközben velem tervezgette a jövőt, a "megváltozott" énjével.

Nagyon nehéz lesz ezt nekem feldolgoznom, de muszáj túllépnem.

Egyelőre abban a státuszban vagyok, hogy felháborítana és rosszul esne, ha ezek ellenére neki kijárna a boldogság és találna valami hülyét, aki hinne neki.. Tudom, az már a következő baja. Na de akkor is, ez normális, ha engem zavarna?

Szerintem ép ésszel fel sem méri, hogy önzőség lenne bármibe is belevágnia, ameddig nem változtat gyökeresen az életen.

Viszont egy gyenge ember, akinek jelnleg nincs senkije, aki tud róla mindent és elfogadja, támogatja, szereti.

Sem barátai, sem senki. Csak a család, ahol kényszerből van és csak megtűrik.

Így úgy gondolom, hogy miután kihisztizte magát, csakazértis keresgélni fog maga mellé valakit, akihez "menekülhet".

Viszont annak a valakinek biztos, hogy nem fogja elmondani ezeket a dolgokat, amiket én sajnos hiába, de megéltem mellette.

Egyszerűen nem akarom, hogy ő boldog legyen, mikor engem meg teljesen kifacsart, az utolsó csepp pozitív energiám is leszivta, csak azért, hogy neki könnyebb legyen, nem törődve sem velem, sem a múltunkkal. Egyszerűen eldobta magától ezt az egészet, ki tudja miért.

Tudom, hogy a saját boldogságomra kellene koncentrálnom, de előbb muszáj ezt megemésztenem. És addig nem akarom azt, hogy mással meg vígan ellegyen, aki nem tud róla semmit, nem tett érte semmit, én meg még a szenvedős fázisban vagyok miatta, és fölösleges volt az egész.

Nagyon bosszant ez az egész.

Tudom, valahol én is megérdemlem, hogy hagytam ezt az egészet idáig fajulni.

De szerintem nem érdemeltem meg, ahogy azt sem érdemelném meg, hogy végeredményben én legyek boldogtalan, ő meg boldog, hisz én semmi rosszat nem tettem sem ellene, sem a kapcsolatunk ellen.

Tudom, ez nem egészséges hozzáállás.

Más is volt így, ez valamilyen szinten normális?

Mennyi idő alatt tudok ebből kijönni, mennyi időbe telik odáig eljutni, hogy már magasról teszek rá, hogy ő vele mi van, boldog-e vagy sem?

Nyugtassatok meg, hogy csak azért ilyen rossz ez, mert friss, és nem csak akkor fog ez elmúlni, ha már mással boldog vagyok?

Egyedül szeretnék első sorban boldog lenni, és eljutni erre a szintre.