Hogy lehet egy ilyen lehetetlen helyzetben szakítani? Vagy mégis mit lehetne tenni?

Megpróbálom a legrövidebben összefoglalni a helyzetet.

23 éves férfi vagyok, tavaly nyáron megismerkedtem egy orosz lánnyal, aki 1 hetet töltött Budapesten. Én egyből elkezdtem tanulni az oroszt, kiutaztam hozzá augusztusban 2 hétre, októberben 4 napra Moszkvába, decemberben és januárban pedig összesen 5 hetet voltam nála az ő szülővárosában majd jött a covid és az utazgatás teljes ellehetetlenülése.

Mivel akkor még én is nagyon hittem a kapcsolatunkban, nem akartam szakítani, kb tavaszra már teljesen jól megtanultam társalgási szinten oroszul, küldtem neki ajándékokat, ő is nekem, korábban még terveztem kinti mesterképzést, illetve ő is jött volna hozzám nyáron egy hónapra.

Tavasszal a bizonytalanság miatt egyre rosszabbá váltak a beszélgetések, egyre toxikusabbá vált a kapcsolat, mindenért elkezdett számonkérni (hova megyek, kivel, mikor, miért nem küldök ilyen-olyan emodzsit, miért csak 1 órát facetimeoltunk és nem két órát mint régen, etc.) és ezzel egyre inkább elkezdett leépülni a kapcsolat és az én részemről elkezdődött egyfajta elhidegülés.

Augusztus végén tudtunk találkozni Törökországban, oda utazhattak magyarok is és oroszok is, és már ott is elhidegültséget éreztem, hiába volt nyaralás, tengerpart.

Nem tudok szakítani, mert megszerettem azt a helyet, ahol él, megszerettem a családját, rengeteg a felejthetetlen közös emlék és ő tényleg egy csodálatos, kedves lány, aki megérdemli, hogy feltétel nélkül szeressék. De mostanra belőlem minden tűz elmúlt, viszont elképesztően nehéz lenne elengedni, mert mint embert szeretem, de már nem vonzódom, nekem sok a 3000 kilométer és a több hónap külön töltött idő.

Várjak tovább vagy pedig zárjam le? Ha igen, hogyan?

Az is probléma, hogy ő bármennyit várna rám, nem akarja feladni és félek, ha szakítok akkor hosszú-hosszú időre elkeserítem, megbánja az egész kapcsolatot és csalódik bennem. Egy olyan embernek pedig nem akarok fájdalmat okozni, aki fontos nekem, viszont magamat is figyelembe kéne vennem, hogy boldogtalan vagyok.

Iszonyú bűntudatot érzek jelenleg is, hogy egyáltalán meg merem fogalmazni ezeket a gondolatokat.

Mit gondoltok?

Köszönöm a válaszokat.