Más is van ilyen lehetetlen helyzetben?

Párommal egy nagyon kicsike lakásban élünk, egy szoba, plusz ez az. A holmijaink nagy része a szobában van, és alig férünk, minden szekrényünk zsúfolásig tele van.

Új szekrényeket nem tudunk venni, jelenleg új lakásba sem tudunk költözni, de nem is csak ez a baj.

Páromnak szokása zsémbeskedni (harmincas évei elején jár még csak, ehhez nem túl fiatal még amúgy?). Igaz, hogy nekem szokásom néha úgy elpakolnia holmijainkat (enyémet is és övét is), hogy nem tudom öt perc alatt előkeríteni,de nem mindig én vagyok a bűnös az eltüntetésükben, viszont, mivel hajlamom van az eltüntetésre, folyton én vagyok előszedve, ha nem talál valamit. Pedig egyre sűrűbben fordul elő, hogy olyan helyről kerülnek elő a holmijai, ahová ő tette le azokat.

Tudom, hogy a pasik valahol az anyukájuk-féle gondoskodást várják el a párjuktól is. Csak nem úgy volna "normális", hogy ha már elvárja, hogy úgymond kiszolgáljam, akkor nem szól bele abba, hogy hogyan?

Ha valaki értem megtesz bármilyen szívességet, azért én hálás vagyok, nem pedig még le is harapom a fejét, ha nem úgy vannak a dolgok, ahogy én elképzeltem, nem? :(

Magáról nem gondoskodik, elvárja (sokszor anélkül, hogy szólna, mik az igényei)hogy én gondolkodjak róla, de abba meg beleköt, ha nem úgy csinálom, ahogy neki tetszik.ha megjegyzem, hogy ezt vagy azt ő is meg tudná csinálni, akkor meg meg van sértődve, és kelti bennem a bűntudatot, sokszor igazságtalanul.

Minden pasi ilyen? :(