Szakított velem életem szerelme. Ki tudom ezt valaha heverni?

Nemrég szakított velem a barátom. Azóta teljesen kivagyok. Ezt úgy mondom, hogy jópár hosszabb kapcsolatom is volt az évek során, visszautasítottak, szakítottam is már. Ezek mind nagyon megviseltek, de egy idő után jobban lettem. Tudtam, jön majd a következő.

Most viszont nincs így. Őbenne találtam meg azt, akit egész idáig kerestem. Első látásra megtetszett. Mióta megismertem, képtelen vagyok más férfira ránézni, hiszen tudom, hogy hiába keresnék, nála nem találhatok jobbat a számomra. Úgy tűnt, ő is így érez, mindig mondogatta, mennyire szeret. A kapcsolatunk tökéletes volt, úgy éreztem, megtaláltam a másik felem. Pár napja azonban hirtelen előállt azzal, hogy őszintének kell lennie, ő az elejétől fogva érezte, hogy neki ez nem fog menni, remekül megértjük egymást, összepasszolunk, de számára inkább csak mint jó barátok. Ennek ellenére azért viselkedett így, mert látta rajtam, mennyire szeretem, és nem akart megbántani. Igazából képtelen nem barátként szeretni. Köpni-nyelni nem tudtam. Ekkora fájdalmat még semmi sem okozott. Azt mondta, csak barátok maradhatunk, de néha azért majd beszéljünk. Eddig minden nap órákat beszéltünk. Egyszerűen még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy ez történt. Minden olyan tökéletes volt. (Harmadik személy 100%, hogy nincs a képben.)

Most borzasztóan érzem magam. A sok szerelmi csalódásom közül egy sem fájt ennyire. Próbálok ,,erős lenni”, minél kevesebbet gondolkodni rajta, mást csinálni, de nem megy. Régebben működött, de most valahogy más. Nem tudok enni-inni, szó szerint a nap minden percében sírógörccsel küszködök. Nem merek és nem is tudok aludni, mivel mindig felébredés után fáj a legjobban. Van, hogy órákig ülök az ágyon, és csak zokogok. Nagyon hiányzik. Úgy érzem, önmagam egy részét veszítettem el.

Tulajdonképpen szinte minden közös volt az életünkben. A barátaink, a egyetem, ahová járunk... Már előre rosszul vagyok az ismerősök kérdéseitől, és tudom, hogy ha valamilyen csoda folytán most jobban is leszek, ha újra látom, az minden sebet felszakít majd. A kijárási korlátozások bevezetése óta csak arra várok, hogy végre találkozhassunk, de most így nem tudom, mihez fogok kezdeni...

Van olyan, aki járt vagy jár hasonló cipőben? El lehet ezt felejteni? Ezek után fogok még tudni normális párkapcsolatot kialakítani? Vagy az ez okozta fájdalom egész életemen át el fog kísérni?

21/L