Hogy kezdtetek új életet?

Szia Kérdező!

(38éves nő vagyok)

Félelmetes a hasonlóság ezért megírom.

Nekem is volt egy jó barátom akivel már 3 éve barátok voltunk, majd összejöttünk. 150 km-re lakunk egymástól. Először 10 hónapig voltunk együtt, majd fél év múlva még 2,5 hónapot. 2 hete menekültem ismét haza. Ez sajnos egy bántalmazó, mérgező kapcsolat volt, nagyon sokat bántott lelkileg, persze mindent megadott, hogy ezt leplezze, és sarokba szorítson vele. Pedig hidd el van miböl megéljek nem kellett rászorulnom.

A lényeg a 10 hónap az Ő házában volt, minden az Ő szabályai szerint, de mivel egy egyháznak és egy missziónak is mind a ketten tagjai vagyunk, ezért maradtam. Meg sokat szolgálhattam.

De el kellett menekülnöm, mert sokat bántott, ekkor jöttem el először ez a 10hónap utáni.

De addig agyaltam, szépítgettem magamnak a dolgokat, Ő meg hol ostromolt hol , hol bújkált tipikus taktika, manipuláció volt, most már látom. Mennyit lehet ott majd szolgálni, mennyi új barátom lett, igaz a férfi gáz, de már lefoglaltam az albérletet, hogy miként fogok ott jobb munkát is találni a segítésben amiből meg is lehet élni. Ezer és egy okot találtam, hogy miért kell ott élnem.

Hát úgy adta az Úr, hogy kiugrott a térdem, mentő meg minden, nem tudtam magamat ellátni, így vissza költöztem hozzá, és, hogy majd milyen jó lesz, mert összeházasodunk, meg szolgálhatok kifulladásig ha rendbe jött a lábam.

Hát NEM! Ugyan azok a dolgok nem voltak már olyanok, sőt minden rosszabb lett, ráadásul olyan megalázó helyzetbe kerültem elmondani nem lehet. Még itt név nélkül se mesélném el senkinek, csak az Úr, és a pszichológusom akihez most is járok tud róla.

A Neked észrevehető tanulság, hogy ez nem a helyről a szép dolgokról, a kisközértről, a kedves emberekről szól, hanem, hogy még a szívedben nem zártad le ezt a kapcsolatot. Amint sikerül, és meglátod milyen értékes vagy, meglátod a körülmények nem számítanak, ha kiegyensúlyozott és boldog vagy, az NEM egy hely, az egy állapot, a lekibéke nem hely függő . Én az Úrban bízom és az Ő hatalmas erejében.

Itt egy vers is ami engem úgy megszólít, és úgy megvidámít, bízom benne Neked is jót tesz, és annak is akik még olvassák.

Nézz a Golgotára! (Ismeretlen szerző)

Fáradtan, roskadva hordozod terhedet,

Sóhajok közt teszed minden lépésedet,

Állsz a keresztútnál, hol annyian járnak,

Csonka-bonka lelkek segítőre vágynak.

Segítőre várnak és minden hiába:

Mert elfelejtettek nézni a Golgotára!

Hallgasd őket, mint jajdulnak panaszaik,

Egyik kesereg, a másik átkozódik.

Dicsekednek, kérkednek, hivalkodnak…

S egyszer csak vége van a vándorútnak.

Vétkeik miatt oly tövises a pálya:

Mert elfelejtettek nézni a Golgotára!

Kedvesség, nyájasság csak szív nélküli szín,

Bár közös a sorsuk és közös a kín.

Saját bajuk tornya az ülőfészek,

Ott teremnek másokról költött beszédek.

Balzsamot nem nyújt a lélek háborgása:

Mert elfelejtettek nézni a Golgotára!

Számos betegség a vétek gyümölcse,

Bűnös életutak következménye,

Tanácstalanul vitatjuk a nehéz helyzetet,

S nem tudjuk mit kellene tennünk éretted,

Erőtlenségnek ítélet a tanácsa,

Elfelejtettünk nézni a Golgotára!

Sújtanak az élet ostor-csapásai.

Sebeznek megszólás, ítélet nyilai.

Botránkozás kővel dobálnak engemet.

Megvetéssel hallgatják keservemet,

Jogos felháborodásom csak igazolja:

Elfelejtettem nézni a Golgotára!

Hittel emeljük szemünk Jézusra,

Ki által lefizettetett váltságunk ára.

Az Ő vére rablelkünk szabaddá tette,

Kínhalála lett üdvösségünk szerzője.

Minden bajunkban Ő az ki megsegít!

Testvérem, kérlek: a Golgotára tekints!