Hogy zajlott életetek legdurvább szakítása?

Életem első szakítása, mivel azóta komoly kapcsolatom nem volt, és így talán nem is illik ide ,de azért leírom, jobb dolgom úgy sincsen 😆

Szóval, kedves (ex)feleségem otthon magányosan érezte magát mert én külföndön kezdtem el dolgozni. Elkezdett chatelgetni egy régi ismerősével. Állítása szerint csak barátok, és csak beszélgetnek.

Végül persze gondolhatjátok titokban megbeszéltek egy ottalvós randit , amíg én távol a családomtól dolgoztam. Tipikus ugyebár, nem én vagyok az első akivel ez történt.... Egy telefonból ki nem törölt üzenet végül lebuktatta őket.

Mondtam válni akarok...

Én voltam a szemét mert elhagyom a családom, öngyilkossággal (gyerekekkel együtt) fenyegetőzött, nekem meg kéne értenem őt mert neki kellett az hogy valaki figyeljen rá. Én vagyok a hibás mert én miattam csalt meg ő engem , mindennek én vagyok az oka...

😆😆😆

Válás után olyan posztokat nyomatott facen amik arra utalnak hogy én vagyok a piszkos bunkó exférj , aki egy utolsó szemét a világon, és akit semmibe sem kell nézni.

Közben én nem mocskolódtam , bár volt hogy éreztem késztetést...de akkor arra gondoltam hogy én nem alacsonyodom le arra a szintre. Akkor nem lennék különb nála...

3 és fél éve voltunk együtt, egyszer csak elkezdett velem nem foglalkozni stb. látványosan csúnyán bánt velem. 2 hónapig próbáltam valahogy rendbe rakni, úgy, hogy tudtam nem tehetek erről. A 2. hónap végén szakítottam, azt, mondta vele van a baj stb. (tipikus női duma ha talált másik fiút). Folyamatosan ígérte, hogy visszajön stb...

Kár, hogy magamba néztem, és tudtam, hogy nem volt nekem jó ez a kapcsolat, uralkodott rajtam, így eldöntöttem, hogy nem fogadom vissza soha. Az más kérdés, hogy szakítás után 1 hónappal kiderítettem, hogy 3 hónappal a szakítás előtt már egy "haverjával" enyelgett a hátam mögött és direkt akarta, hogy én szakítsak vele, mert mellettem jó élete volt címszóval ha a sráccal nem jött volna össze a dolog visszajött volna.

Nem szép dolgok hangoztak el akkor tőlem, aztán elmondtam neki, hogy hazudott, soha nem lehet köztünk semmi.

#12 Még jó, hogy te ilyen tökéletes vagy, sírok:D :D XD

Nekem minden szakításom normálisan zajlott, megbeszéltük, hogy vége és vége is lett.

#12

Máskor ennyire ne told túl, és talán lesz, aki beveszi...

A barátnőm egy szép napon hazament a szüleihez látogatóba (1-2 hetente szokott hazamenni egy délutánra). Este 6-kor írt egy üzenetet, miszerint átgondolta az egészet, és úgy döntött, hogy visszaköltözik a szüleihez.

Ekkor már úton volt hozzám, családostól, 2 autóval (kb. 3 táskányi holmija volt, tehát nem emiatt volt az erődemonstráció). Este 8-kor pedig már be is csukta maga mögött az ajtót. Az okokról persze semmit nem mondott. Későbbi üzeneteimre is csak annyi volt a válasza, hogy gondolkozzak el rajta. Utána meg letiltott.

Én meg azóta is ezen töröm a fejem, de ötletem sincs. Csak 4 hónapig éltünk együtt, de annyi jó programunk volt ezalatt, mint sokaknak 2 év alatt sem. Nagyon szerettem a lányt, komolyan megvisel a hiánya azóta is. Azért még reménykedek abban, hogy egyszer megtudom ennek a hirtelen és indokolatlan szakításnak az okát.

Ilyeneket olvasva én is örülök az egyedüllétnek meg a kis "szó nélkül eltűnök, aztán ebből vedd észre magad" szakításoknak.

Nekem a legdurvább is hasonló volt, mint egy ghosting. Kb. 5 hónapja voltunk együtt, hétvégente tudtunk találkozni (távkapcsolat), voltak problémák. Az egyik hétvége előtt megbeszéltük, hogy akkor szombaton a megszokott módon megyek hozzá, vasárnap az én lakhelyemhez közeli hegyen barangolunk kicsit, és onnan megyek haza. Szombat este lefeküdtünk, vasárnap arra ébredtem, hogy nincs mellettem az ágyban. Egyből gyanús lett, ilyen sosem volt. Ült a nappaliban, olvasgatott egy könyvet, láthatóan eszében sem volt sehová elindulni. Próbáltam kommunikálni vele, de egyszerűen nem volt hajlandó hozzám szólni. Végül kérdeztem, hogy akkor szerinte melyik buszt érjem el hazafelé, rám bízta, kivitt a megállóig autóval, leparkolt a közelben, majd csak annyit mondott, hogy innen már odatalálok. Amikor hazaértem, még ráírtam, hogy akkor ez azt jelenti-e, hogy vége, egy egyszerű igennel válaszolt. Ennyi. Leírva nem durva, de számomra átélni az volt. Ott, akkor nem értettem az egész helyzetet, olyan tehetetlennek és kétségbeesettnek éreztem magam, azt sem tudtam, hogy a számomra még idegen nagyvárosból hogy találok haza (azt hittem, el sem visz a pályaudvarig), és hát én szerettem... 😔