Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kíváncsi lennék a véleményetekre. Lentebb megtaláljátok a történetet. szerintetek van esély arra hogy még a dolgok lecsillapodása után összejöjjünk?
Egy 7 hónapos kapcsolatom ment egyről a kettőre tönkre, csak úgy a semmiből, röviden nagyon sokat voltunk együtt és mindig programokat csináltunk, és minden percet együtt töltöttünk és nagyon élveztük, semmi gond nem volt közöttünk, még csak komolyabb veszekedés se volt, keresztény lány, aki vallásos, de ezt el tudtam fogadni és nem is volt vele semmi baj. És egyszer csak az utolsó héten elmondta, hogy feszült és rosszul érzi magát, mert nem tud haladni az életével, de nem akar engem se kizárni, megbeszéltük semmi baj nem volt. Másnap együtt voltunk egész nap minden rendben volt, harmadnap pedig elmondta, hogy ő szakítani akar, de indokot nagyon nem adott, azzal takarózott, hogy nem szeret (amit később kiderítettem, hogy nem igaz) azután kiderült, hogy az igazi indok az, hogy így tud az életével foglalkozni és így nyugodt (pedig nem az, ő is nagyon szenved)
Azóta próbál kerülni, meg tudomást se venni rólam, holott ő szakított, de valahogy akarva akaratlanul mindig összefutunk.
Nem tudom hány évesek vagytok, de én pld ha szerelmes vagyok, minden területen jobban bírok teljesíteni és sokkal nagyobb terheket is képes vagyok vinni, mint nem szerelmesen.Oké, nem kell egymás nyakába lenni egész nap én is szeretek néha leülni és csak magamba lenni.De ha szeretek valakit akkor csak és kizárólag azért nem szakítok vele, mert nem tudok magamra koncentrálni.Egyszerűen olyankor adok magamnak pár nap szabadságot, ahogy a másiknak is.
Mondjuk mi már együtt élünk, szóval nap végén akkor is egymás nyakán vagyunk.De a kapcsolatunk eleje olyan volt amit feljebb írtam.Nem lehet, hogy az volt a baj veled hogy nem vagy vallásos? Mert írás alapján te elfogadtad, de lehet számára ez is fontos.
Minden esetre próbálj beszélni vele.Annyit megér, mert ahogy írsz róla az alapján tényleg szereted.
5# Válaszoló
Igazából neki az is nagyon sokat jelentett, hogy minden mizsére elkísértem és, hogy elfogadtam őt teljesen így is(holott én nem vagyok nagy vallásos). Láttam mindig a szemében az az örömöt, hogy ott vagyok vele ilyenkor is, még érdeklődtem is mise után tőle, hogy mi miért meg hogy történt. Neki én vagyok az első komoly kapcsolata (előttem 2 sráccal volt kb 2 hónapig mind a kettőjükkel) és mondta, hogy ha nem érzi akkor az nem tartja magába, velem viszont ezek szerint más volt, mert velem maradt 7 hónapon keresztül (egy nagyobb nyári távollét után is ami 6 hét volt) egyébként ő 22 én 24 vagyok.
6# Hát igen.... sajnos ilyen világot élünk, hogy olyan miértekre keresem én is a választ amire amúgy alap esetbe nem kellene, mert tényleg egy veszekedés hangosabb szóváltás vagy egyet nem értes nem volt és még is ez lett a vége....
8# válaszoló
Igen, tudom hogy ezek nem kifogások és hogy aki szereti a másikat annak semmi se akadály, és ezért is vagyok most egy olyan helyzetbe amit nem értek miért történt meg mert semmi oka nem lehetett rá,(ha csak tényleg nem szeret, de 7 hónapig hazudni egy másik embernek erről azért durva) és igazad van, csak most kicsit úgy érzem magam mint akinek letolták a nagyközönség előtt a gatyáját, nem tudok a helyzettel mit kezdeni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!