Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Férfiak, akiket a barátnőik dobtak! Milyen okkal szakítottak veletek?
7 év együttlét után, 32 évesen azt mondta, hogy ő még élni akar. 1 hét múlva már az új pasijával volt.
Már nem fáj, találtam nála jobbat.
A szakítás oka teljesen mindegy. Összetettebb volt annál, mint amit összestandupolt nekem a végén. A teljes igazságot soha nem fogom és már nem is akarom megtudni. Nem érdekel már ez a dolog.
Nem fáj már és nem is hiányzik. Főleg azért, mert összevissza hazudgált, tiszteletlen volt nagyon és taktikázott a végén. Kihasználta azt, hogy összetört, én meg bele is mentem a játékba, így sikeresen megaláztam saját magam. És igen, egyből másik pasija lett (aki nyilván már képben volt a kapcsolatunk alatt is).
Tavaly október végén történt meg. 3 dolog volt amivel érvelt.
1. Eltérő szexuális igény, nekem magas, neki eléggé alacsony, pedig amikor megvolt, akkor... ☺️ (pajzsmirigy probléma nála, gyógyszert szedett rá). 2. Az én magas hőfokon égő rajongásommal nem tudta felvenni a versenyt. (Ezen nagyot néztem, mert engem nem zavart) 3. Rettentő spórolós (családja is ilyen) vs balanszos pénz management.
A szakítás is kedves volt, szépen megbeszéltük a dolgokat. Sok passzolás ellenére (lelki téren) sajnos a habitusunk is eléggé különböző volt. Ő egy nyugodtabb, zárkózott személyiséggel megáldott hölgy vs kifelé forduló turbulens nálam. 😅 (mbti: infj-a vs enfp-t)
Nem tudok rá cseppet sem neheztelni, már elengedtem a dolgot és drukkolok neki, hogy járjon sikerrel. 😊
És egy érdekes kis utótörténet. Kicsi a világ jeligére. :)
Lecseréltem az autómat egy fiatalabbra. (Szeptember 12) Amikor bújtam a hahu-n a hirdetéseket, nagyon szimpi lett egy kocsi, felhívtam a tulajt, korrektnek tűnt a leírás és a beszélgetés alapján is. Mondtam, hogy érdekelne a dolog, hol lehet megtekinteni a gépsárkanyt? Amikor kimondta a vidéki kisváros nevét már kezdtem mosolyogni plusz amikor elküldte a címet konkrétan felröhögtem. Mekkora az esélye annak, hogy az exeméktől lesz 80 méterre a következő autóm? (Nem volt beállítva a km a telefonom, amikor melóhelyen bújtam)
Eladóval beszélgettünk elég sokat és szóba kerültek mindenféle dolgok. Mondta is, hogy persze ismeri a családot, ámbátor nem kérdeztem rá, de mondta, hogy még egyedül van az exem. Sajnálom, mert egy nagyon jó ember. :(
Bocs a wall of textért. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!