Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi a véleményetek erről az egészről?
Még tavasszal összejöttem egy sráccal, akit a tinderen ismertem meg. Eleinte kedves volt, kitartóan viselkedett. Már akkor is óváintettek a barátnőim az egésztől, mert feltételezték hogy nincs rendben minden fejben nála...
Végül eljöttek az első találkozások és remekül éreztem magam mellette. De sok ellene szóló jel is volt. Folyton az exeit hozta szóba, csúnyán beszélt velem, amit nem érdemeltem meg, mert igyekeztem jó lenni hozzá, de volt, hogy bunkóztam vele én is. Próbált többször is féltékennyé tenni, azzal, hogy olyanokat mondott, hogy bárkit megkaphat. Sok barátnője is volt, ami engem zavart, de mivel valami megfogott benne ezért adtam esélyt az egésznek.
Nagyon sokat szenvedtem a kapcsolatunk rövid időtartama alatt. Majdhogynem ellentétei vagyunk egymásnak. Otthon nem mutatott be senkinek, pedig voltam náluk, barátaival viszont találkoztam. Születésnapomon összevesztünk és ahelyett, hogy velem lett volna, inkább haverjával ivott. Akkor este tudtam, hogy szakítanom kell vele, mert jobbat érdemeltem ennél. Üzenetben szakítottam vele, amire nem válaszol 1 hónapig. Tinderen megtaláltuk megint egymást és azóta megint ír. Végig fent volt, míg együtt voltunk. A baj csak az, hogy egyértelműek a szándékai, valami szexkapcsolatot szeretne. Viszont nem szeretném ha kihasználna ismét és semmibe venne. Azt hittem, hogy meg tudom változtatni, de menthetetlen eset. Mellesleg Ő volt az első barátom, szóval tapasztalatlan voltam,szeretni szerettem volna. Szerintetek mennyire vagyok szánalmas emiatt?










Mindenki mondta, hogy hagyd, te is tudtad, hogy nem jó pár neked, meg is szakítottad azt a kapcsolatot, amit ő komolyan sem vett.
Aztán rohantál vissza hozzá, amint alkalmad nyílt rá.
Tényleg ennyire jól néz ki, hogy mindez megéri neked?










Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!