Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Mi a véleményetek erről?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi a véleményetek erről?

Figyelt kérdés
A legjobb haveromról van szó. Összejött egy nagyon csinos leányzóval 8 év korkülönbség 22n és 30f. A kapcsolat nagyon jól indult, nagy szerelem, egész nap egymásról beszélnek, 1 hó után össze is költöztek. 3 hónapja vannak együtt és valójában soha nem volt veszekedés közöttük a tegnapig. A haver eljött velünk egy legénybúcsúba és jól éreztünk magunkat, egészen hajnalig toltuk. Amikor hazavittük a haver már nagyjából józan volt, de elég viharvert állapotban voltak a ruhái. SZóval a párja ébren várta és nekiesett ahogy kell, mondhatni leüvöltötte a fejét. Annyira felidegesedett a haver hogy kezet emelt a lányra, de végül nem ütötte meg, a válaszfal bánta. A történtek után elment az albérletből és elment a tesójához ahol kialudta magát. Mikor felkelt felhívta a leányzót bocsánatot kért tőle, majd közölte, hogy a kapcsolatnak vége. A lány teljesen kiakadt, nem érti a szakítást. A haver csak annyit mondott neki(meg nekünk is), hogy soha senkire nem emelt még kezet és ha egyszer már kiprovokálta belőle ezt a reakciót akkor valószínűleg máskor is bekövetkezhet és ő ezt nem akarja.

2019. okt. 19. 15:21
 1/10 anonim ***** válasza:
78%

azt is tudnikene miben egyeztek meg a lannyal. szolt-e neki a srac, hova megy, hogy kimarad es iszik, beleegyezett ebbe a lany? mert nekem nem ugy tunik. azert ha egyutt elek valakivel minimum az hogy szólok neki hogy buli lesz, bar lathatoan alapveto ertekrendbeli es eletmodbeli kerdeseket nem vitattak meg az osszekoltozes elott ha az elso ilyen esetnel ez tortent.

a srac talan megijedt magatol, oszinten szerintem nem baj ha szakitanak, de eleg gyerekes dolog volt ez a rogton osszekoltozes foleg a srac reszerol, ha ennyire nem tudnak kommunikalni es nem ismertek ki egymast.

2019. okt. 19. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
Arról biztosan tudott hogy legénybúcsúba megyünk és akinek a legénybúcsúja volt azt is ismeri. Azt nem tudom hogy mibe maradtak, mikor ér haza, de ezt elég nehéz megjósolni szerintem. Hajnali fél 6 mikor kitettük a háznál.
2019. okt. 19. 15:31
 3/10 anonim ***** válasza:
78%

Ha a lány tudta hova megy és meddig akkor nem tartom jogosnak a reakcióját. Ebben az esetben megértem a barátodat.


Viszont ha nem tudta és az sem hogy meddig, hol és kikkel akkor érthető a lány részéről a kirohanás.


Szerintem elhamarkodott döntés volt a szakítás. Nyugodtan és higgadtan személyesen le kellett volna ülniük és megbeszélni a történteket.

2019. okt. 19. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
85%

igen, nehez megjosolni, pont ezert pl ha megigerte a srac h 2re visszaer de nem... ha megbeszeltek akkor ertelmetlenne valik a csaj reakcioja ha belement a dologba vagy nem tiltakozott elotte. akkor szimplan idiota. ha nekem nem tetszene hogy csap egy reszeg estet a baratom, nem akarnam ugy latni, akkor mondjuk aznapra szerveznek baratnos ottalvos programot es talalkozunk ha kijozanodott, megtiltani nyilvan nem akarnam neki. de pl minden hetvegen ilyet nem neznek el, csak kulonleges alkalmakon, egyebkent legyen eleg a max par sor hetvegen a haverokkal es ejfel korul azert mar erjen haza.

de mivel nem tudhatjuk ok miben egyeztek meg ezert nem igazan lehet itt megmondani ki hibazott.

2019. okt. 19. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:

Magamból kiindulva a haver még nem volt józan, elég rendesen piáltunk az este. Szerintem ilyenkor nekiesni egy embernek nem túl jó ötlet, nem tudhatod hogyan reagál. A haver is ezen akadt ki, egyébként egy 110kg ember, nagyon jó fizikális adottságokkal. Ha én kapnék tőle egyet azt biztosan megemlegetném, hát még ha egy nőt ütne meg.

Kicsit elhamarkodottnak tartom a döntését, de valahol megértem.

2019. okt. 19. 15:42
 6/10 anonim ***** válasza:
85%
sok no ilyenkor nem merlegeli h most be van nyomva az ember, úgyse lehet megbeszelni normalisan semmit... csak a duhet akarta kiadni. de valami miatt duhosnek kellett lennie, tehat megigert valamit a haverod, amit nem tartott be. nem tudjuk ez mi, lehet idopont, lehet h nem iszik annyit, stb. ezt csak ok tudhatjak. mindenesetre az egesz kapcsolat eleg elhamarkodott volt ha kepesek voltak ezen igy osszeveszni. meg ez a "kiprovokalta" h kezet emeljen... az h valaki kiabal velem tenyleg nem kellemes, de nem akarom tole megutni. lehet eddig teddide teddoda nokkel jart a pasi akik barmit elneztek neki, es nincs hozzaszokva h kerdore legyen vonva. van ilyen...
2019. okt. 19. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:
Volt már jónéhány barátnője a havernak és élt már együtt másik nővel korábban, szóval nem most bútorozott össze először egy nővel. Nem tudom hogy pontosan min vesztek össze, de a lány nem találta olyan nagy jelentőségű dolognak ha azon van kiakadva, hogy miért szakítanak vele. Lehet hogy az elhangzottak miatt, lehet a stílus, de lehet egy megfutamodás a haver részéről.
2019. okt. 19. 16:10
 8/10 anonim ***** válasza:
73%
Jól tette, hogy szakít a nővel. Mélrlegelt. X évig ki akar egy leüvőltős nővel élni? Előbb utóbb, úgy is válás a vége. Jobb előbb.
2019. okt. 19. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
76%
Elhamarkodott döntés volt szerintem a szakitás.Ha már olyan nagy a szerelem,le kellett volna üljenek és megbeszéljék a dolgot.
2019. okt. 19. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
15%
Ez még helyrehozható dolog lett volna, de úgy tűnik, a srác gyáva vagy lusta.
2019. okt. 19. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!