Egyáltalán miért van szakítás? Régen miért nem volt ennyi szakítás?

"Lehet, h nem változtat, de legalább nem ér váratlanul, mert számitok rá"

Ez pont akkora hülyeség, mint a "jobb félni, mint megijedni". Lószart jobb. Ha félsz, azzal folyamatosan, cseppenként, minden egyes nap mérgezed saját magad és kapcsolatodat is. Attól még, hogy számítasz a szakításra nem fog hosszútávon kevésbé fájni, viszont az együtt töltött időt is tönkreteszed vele. Ha megijedsz, igen, az abban a pillanatban jobban fáj, de sokkal rövidebb ideig tart és magát a kapcsolatot, amíg tart, nem mérgezi.

Dehogy jobb. Mi benne a jó? Mi abban a jó, ha folyamatosan szenvedsz és még a másikat is ezzel terrorizálod? De komolyan, miben jobb ez a pofáraesésnél?

Amúgy meg a van önbizalmad és önbecsülésed, akkor bármekkora szakításból fel tudsz állni, tehát felesleges előre rettegni. Én nem hiszek abban, hogy bármi örökké tartana, de nem tudom mi lesz a jövőben, minek agyaljak előre azon, ami vagy bekövetkezik, vagy nem? Szeretem a férjem, régóta boldogok vagyunk együtt, de ha esetleg egyszer szakítunk, akkor nem fogok belehalni, sokkal komolyabb traumákat is feldolgoztam már.

Amit leírtál egy tipikus szakítástól való komplexus, ami akadályozni fog abban, hogy teljeskörű kapcsolataid legyenek. Vagy már létre sem jön a kapcsolat (mert "elriasztod" a leendődet), vagy közben mész az agyára (beteges féltékenység, állandó visszacsatolásra, megerősítésre vonatkozó erős igény) s egy önbeteljesítő negatív jóslattá változtatod.

Ha a probléma túl súlyos akkor szakember fog tudni segíteni, érdemes felkeresned egyet, mert egyedül nem fogsz tudni megküzdeni a problémáiddal.