Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit akar a nő üzeni azzal, hogy a te poharadból iszik annak ellenére, hogy van neki is pohara amelyből ihatna?
Utoljára 12 évesen tartottuk ezt romantikusnak a barátnőimmel, mert hogy ez olyan, mint csókolózni (ha a másik után iszol, és direkt ugyanott érinted a száddal a poharat).
Felnőttként ez inkább már...érdekes.
Nekem is volt olyan srác ismerősöm, aki rendszeresen szerette nekem adni az üveget elsőre, majd utánam ivott.
Lehet, van valami jelentése számára.
Fiú haverokkal meg bármikor iszunk egymás után. Volt, hogy egy étteremben voltunk, 2 srác 5 lány.
Az egyik srác rendelt valamit inni, mire majdnem az összes lány elkérte a poharat, hogy ez milyen jó már, "Nekem iiis".
Ebben én nem látok semmi romantikusat, ez csak vicces.
Ugyanazt ittátok?
Ha nem, akkor meg akarta kóstolni az italodat.
Ha igen, akkor passzolom, hülye.
De én nőként bármelyik közelebbi barátomnak az italába belekortyolok ha valami különlegeset iszik. Nem egyszer megtörtént hogy koktélozni voltunk vagy kézműves sörözőben, kikértünk 4-5 féle italt és mind körbejárt az asztal körül. Ez nem azt jelenti hogy a teljes asztaltársasággal össze akartam feküdni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!