Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért fontos ez annyira a lányoknak, hogy mit gondolnak mások róluk? (mármint egymás között)
Az egyetemen van egy lány, akivel jóban vagyok és elmondta nekem, h ő mennyire nem bírja az XYont. Meg úgy ámblokk nem bírja, h állandóan mindenki kibeszél mindenkit egymás háta mögött.
Aztán másnap én véletlenül utalást tettem rá mások előtt, h ő nem bírja az XYont. Akkor kikérte magának, h neki semmi baja az XYonnal.
Nagyon megharagudott rám, h én ezt szóbahoztam, pedig nem szándékosan tettem, csak úgy kicsúszott a számon ilyen cinikusan, hogy "te úgyis annyira jóban vagy az XYonnal". Most is úgy tesz mintha semmi baja nem lenne vele, miközben tudom, h utálja.
De nem értem, miért olyan fontos ez a lányoknak? Ez a lány még tök normális, ő maga mondta, h nem bírja ezt ami megy ott közöttük, aztán mégis ő maga is inkább ezeket a felszínes kapcsolatokat tartja fontosnak és nem meri felvállalni a valódi véleményét.
Engem elhajt, pedig én teljesen őszinte vagyok vele, és úgy kedvelem, ahogy van. Azok a lányok meg,akikkel mászkál pedig utálják/le se szarják őt, neki mégis az a fontosabb, hogy velük jóban legyen. Ez miért van így?
Nem akartam elmondani, teljesen véletlen volt.
Most haragszik rám, de most ez komolyan olyan nagy dolog, h ezért nem lesz többé jóban velem?
Neki fontosabb az, h pár felszínes lány mit gondol róla, mint a mi barátságunk?
Valaki fejtse már meg nekem,aki nő, hogy ez miért olyan nagy dolog.
Most komoyan egy ilyen elszólás miatt oda az egész barátságunk.
Én férfi vagyok és kib..ználak a baráti körből így is. Te se vagy jobb mint bármely sz.rkavaró.
Hipsz hupsz kicsúszik valami tök "véletlenül" aztán még hepciáskodsz. Ilyen alapon mi értelme veled jóban lenni, ha ilyen vagy barátnak.
Tiszta mint egy lány ismerősöm... ameddig jóban volt barátnőjével addig így puszi úgy puszi, utána meg teregette a szennyesét, hogy mekkora k..va.
1.Nekem nőként nem számít mások véleménye.Kinőttem belőle már régesrég.Jó nagy hülye voltam, hogy valaha bármennyire is számított.
2.A bizalmát elveszítetted.Bizalmasan bevallotta a valódi véleményét neked, te meg kikotyogtad.Egy ilyen jellemű ember, aki nem vállalja fel mindenki előtt a valódi érzéseit, ezt nagyon nem tudja elviselni.
3.Miért olyan fontos neked egy kétszínű ember barátsága?Rólad is kitudja miket hord össze a hátad mögött másoknak, akik viszont nem kotyogják el neked.Tehát nem jobb a többi felszínes, kétszínű nőtől.
Csak egy elszólás volt és nem ilyen durva dolgot mondtam. Még csak nem is lehetett egyértelműen megállapítani, h mire gondolok. Mert csak ennyit jegyeztem meg ironikusan, hogy "úgyis olyan jóban vagytok". Ez még nem olyan nagy dolog.
Hepciáskodni nem hepciáskodtam, neki nem mondtam semmit ezután ,ezt csak ide írtam le.
Szerintetek hogy tudnám kiengesztelni?
Az a baj, nem is biztos, h ez a baja velem. Csak gondolom. Mert nem mondja el, de látom rajta.
Az is lehet persze, h mivel én egy másik lánnyal kavarok, az zavarja őt.
De nekem az ő barátsága fontosabb, mint azok a lányok, akikkel kavarok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!