Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek megéri próbálkozni még? Mit gondoltok erről az egészről?
Van egy lány akivel több mint három hónapja beszélgetek az első kettőben folyamatosan minden nap több órát beszéltünk és nagyon úgy tűnt, hogy ő is nagyon kedvel meg persze én is őt, aztán végre sikerült összehozni egy találkozót ahol minden nagyon jól ment majd utána másnap beszélgettünk még majd rákérdeztem, hogy akkor mikor láthatom újra amire már nem válaszolt aztán kétnap múlva láttam a storyjában, hogy épp egy másik csávóval volt randin ahogy ő írta amire nagyon kiakadtam mert nagyon azt éreztem, hogy ő az akit keresek ebben a világban és annyi minden jel volt arra hogy ő is nagyon bír mint például kb mindig tudni akarta, hogy mi van velem, vagy a családi helyzetéről is beszélt (ami nem épp olyan volt, hogy én azt csak úgy bárkivel megosztanám), az akkori problémáit is velem beszélte meg, mivel ő is nagyon szeret utazni meg én is rengetegszer mondta hogy csak menjünk majd ide meg oda és még rengeteg ilyen kis apróságot tudnék sorolni. Aztán úgy voltam vele, hogy jó akkor muszáj lesz elfejeteni mert ebből nem lesz semmi, de egyszerűen nem bírtam nem akartam, hogy így legyen vége ezért kb két héttel később leírtam neki, hogy mit jelentett nekem és hogy mit éreztem iránta meg, hogy mit vártam az egész beszélgetésünktől (hogyha a nagyon sok célozgatásomból nem vette volna, hogy nem csak barátkozni szeretnék) és egy elköszönéssel le akartam zárni az egészet
amire válaszolt és elmondta, hogy most nagyon durván ki van és nagyon elfoglalt az egyetemmel és a melóval meg, hogy nagyon szarul érzi magát mert nem írt és, hogy tudja, hogy nem mentség ez az egészre de sajnálja és nagyon szívesen folytatná velem csak nincs semmi ideje most semmire amire én mondtam, hogy igazából megérte mert én is ugyan ezt csinálom meg ha csak várni kell rá akkor legyen mert úgy érzem rá bármennyit képes lennék várni. Szóval most beszélünk újra de nem úgy mint eddig mert sokkal tovább tart neki válaszolni mint az eddig megszokott volt és érezhetőn laposabbak a beszélgetéseink és most most nem tudom, hogy van e értelme próbálkozni nála mert még ő is akarja vagy csak nem tudja kimondani, hogy hagyni akarja az egészet. (ja igen a másik csávóval meg elvileg nincs már semmi) Szóval mit gondoltok van értelme nála próbálkozni még? (bocsi, hogy ilyen hosszú lett)
Nagyon hosszan írtad le a történetedet, kevesen fogják végigolvasni.
Ara van időnk amire szeretnénk, a szerelemben főleg. Ha ez a lány tényleg akarná folytatni szakítana rá időt, vagy elmondaná,hogy keressetek olyan megoldást amit mindketten el tudtok fogadni a korlátozott ideje miatt.
Szerintem hagyd, ha mégis ragaszkodik Hozzád úgyis érezni fogod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!