Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Szerintetek nem próbálkozni...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek nem próbálkozni lányoknál úgy, hogy tudod semmi esélyed gyávaság, vagy pedig bölcsesség?

Figyelt kérdés
2018. okt. 28. 00:13
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%
Bölcsességnek semmi esetre sem nevezném. Nálam ezt a jelzőt, hogy bölcs, sokkal nagyobb szellemi erőfeszítéssel és kiterjedtebb szellemi munkával érdemli ki bárki. Azt pl. már bölcsnek tudom nevezni, aki kemény belső munkával képes keresztülrágni magát az összes korábbi kudarcán, kíméletlenül szembenézve korábbi önmagával és cselekedeteivel, úgy, hogy nem esik sem az önfelmentés, sem pedig az önostorozás hibájába, hanem semleges és objektív marad magával, ÉS a végén több olyan használható tanulságot "termel ki" a belső munkájával, amely az adott területen (ami ez esetben például a párkapcsolat) érdemi eredménynek számít - amiből egyébként a legközvetlenebbül érzékelhető eredmény az, hogy a környezetéből szinte mindenki észreveszi, hogy mennyire megváltozott előnyére, gondolkodásbeli és érzelmi szempontból, magyarul: ÉRETTEBB (és ennek folyamán például sokkal cselekvőképesebb, kreatívabb, ötletesebb) lett. Aki erre képes, az saját magának teremt meg olyan lehetőségeket az adott területen, amelyek azelőtt nem léteztek számára.
2018. okt. 28. 00:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 A kérdező kommentje:

Ezek a szép cifra szavak magyarra lefordítva annyit akarnak jelenteni, hogy: az ő hibája volt minden?


Belső "munka" alatt mit értesz? Hogy lehet azon belülről dolgozni, hogy valaki párkapcsolat terén sikeres legyen? Remélem nem ilyen pick-up artist elveket szeretnél terjeszteni, mert az már bizonyítottan csak lehúzása a szerencsétleneknek.

2018. okt. 28. 00:31
 3/13 anonim ***** válasza:
100%

"Hogy lehet azon belülről dolgozni, hogy valaki párkapcsolat terén sikeres legyen?"


Kérdés, hogy számodra mi lenne a siker. Viszont jobb, ha tudod: garancia soha nem lesz arra, hogy összejössz azzal, akit kinézel magadnak, ezt már előre mondom. Tudod, nem csak neked, hanem másoknak is jár a szabad akarat. A pick-up artist dologhoz nem értek, meg nem is érdekel, mivel nő vagyok. Maximum arra tudok tippet adni, hogy mivel tudod némileg növelni a vonzerődet.

2018. okt. 28. 00:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
100%
Belső munka alatt azt értem, amit már leírtam: hogy valaki következetesen átrágja magát a korábbi kudarcain, és megpróbál önmagához képest fejlődni. Garancia sosem lesz arra, hogy egy másik embert "megszerzel", viszont az önbecsülést vissza lehet szerezni, és függetlenné tenni attól, hogy mások hogyan bánnak az emberrel. Ha ez utóbbi számodra súlytalan, lényegtelen dolog, kérdező, akkor mindig másokon fog múlni a közérzeted, urambocsá' a boldogságod.
2018. okt. 28. 00:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
83%

Egyetértek az elsővel. Az a bölcs aki tanul a hibákból igyekszik fejlődni leginkább a kommunikáció és szocializáció terén hisz ha a szociális képességeid erősek az élet minden területen előrébb juthatsz. Az a bölcs aki felismeri önmagában a hibát és javítja. Aki felismeri a tényt hogy ha x+n embernek megy valami és egy csekély százaléknyi ember van lemaradásban akkor az a valami nem lehetetlen és nem a rendszert akarja megreformálni hanem önmagát.

Az önfejlesztésre legjobb módszer ha a szociális hálódat bővíted. Új ismeretségeket haverokat barátokat gyűjtesz tét nélkül ismerkedsz mindkét nemmel rájössz hol hibázol mi és miért okoz nehézséget és gyakorolsz. Ennek semmi köze a pua-hoz. A többség önkéntelenül tanulja meg azt amit neked valószínűleg tudatosan kell. Ez nem a te hibád az viszont igen ha inkább az önsajnálatot és a menekülést választod.

Én pont tudom miről beszélek mert sok éves hátrányt kell leküzdenem az élet számos területen szociális téren. Nem egyszerű de ha nem állsz neki akkor semmi nem fog változni. Nagy igazság hogy mindenki a saját sorsa kovácsa.

2018. okt. 28. 00:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 A kérdező kommentje:

5


De nem értem az embereket, nem tudok kapcsolódni az emberekkel, teljesen más vagyok, másképp működöm. Mindig is az volt, hogy nem értettek meg, nem tartottak elég érdekesnek, menőnek, vagánynak meg Isten tudja minek még.


Nincs szándékomban változtatni azon aki ÉN vagyok. Ha nem vagyok elég jó nekik ám legyen. De nem fogom másnak kiadni magam mint aki vagyok, nem fogok jópofizni, nyalni, ál-érdeklődést tanúsítani (amikor nincs meg) és hasonlók.


Nem is tudom min kellene "fejlesztenem". Egyszerűen ilyen vagyok és kész. Pusztán magamat adom. Próbáltam már régebben játszani a nagy közvetlen, laza, magabiztos szerepét úgy két évig, mivel azt gondoltam, hogy egy idő után a belsőm is hozzá alakul is valóban olyan leszek mint ahogy viselkedem, ám végül nagy lebőgés lett a vége. Sőt totális idegösszeomláshoz vezetett amiből 1 év alatt tudtam felépülni. Úgy gondolom a túl nagy megterhelés, folyamatos önmagam elnyomása vezetett idáig. Ezzel nem lehet játszani. Van az embernek egy alaptermészete, amely ha az embereknek ellenszenves akkor már indulásból vesztett. Én így látom.


Nem tudom merre tudnék fejlődni.

2018. okt. 28. 01:10
 7/13 anonim ***** válasza:
62%

Azt gondolni, hogy nincs esélyed, az maga a gyávaság és butaság egyben.


Azt vélem az írásaid alapján felfedezni, hogy önbizalomhiányod van, és motivációd sincs nagyon. Nem találtad meg önmagad.

2018. okt. 28. 03:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
51%
Azt kéne először is megtudni, hogy mi az oka az önbizalomhiányodnak.
2018. okt. 28. 03:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
48%
Szerintem meg inkább bölcsessèg, mert ismeri a szemèly mind önmagát, mind az embereket, hogy kitől mi várhatô el.
2018. okt. 28. 07:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
51%
Ez a fejlődés lehetőségének elutasítása. Egyszerű butaság.
2018. okt. 28. 08:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!