Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Ilyenkor mit tehetnék? Szomorú...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ilyenkor mit tehetnék? Szomorú vagyok.

Figyelt kérdés

Csütörtökön randiztam egy fiúval, az interneten ismerkedtünk meg. Szerintem nagyon jól sikerült. Meg is beszéltük, hogy hétfőn találkozunk. Vasárnap este ír facebookon (legalább egy sms-t dobhatott volna, mert tudja, hogy nem túl sűrűn vagyok facebookon, de szerencsére időben láttam az üzenetet), hogy mégsem jó neki a hétfő, mert nagyon beteg lett. Mondom semmi baj, az a legfontosabb, hogy meggyógyuljon. Megbeszéltük, hogy helyette csütörtökön (azaz holnap) fogunk találkozni. Most beszélgetünk éppen facebookon (eléggé aktív, nem tűnik érdektelennek), mondja, hogy már valamivel jobban van, de még otthon pihen, szóval gondolom, hogy a holnapi napból sem lesz semmi. Ami nem baj, nyilván megértem, viszont az fáj, hogy konkrétan le sem mondja a holnapot, meg sem említi. Ettől egy kicsit úgy érzem, hogy "lapít". Pedig nem akadnék ki, nem kellene ettől félnie, teljesen természetes, hogy ha beteg, akkor otthon pihenjen. Az akaszt ki, hogy említést sem tesz róla, le sem mondja. Szerintetek túlreagálom? Szerintem teljesen jogosan vagyok szomorú ettől.


Én 24/N Ő 23/F



2019. febr. 27. 10:12
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
Bele se kezdj egy kapcsolatba még csak ismerkedtek,de már most olyanokat gondolsz róla,aminek valszeg a fele se igaz.Neki kéne írni,milen lehet,mit gondolhat rólad,biztos csak sunnyog..Neki is jól eshet esetleg,ha azt l@tja abból,amit írsz,hogy szeretnél randizni még vele.Igenis rossz lehet,hogy még mindig beteg,és nem azért nem meri felhozni,mert Házisárkánynak gondol!Ez megint egy jó nagy félremagyarázás.Hanem, mert nem akar rossz szìnben feltűnni előtted.Ő is sejti,hogy a betegsége miatt rosszul jöttek ki a dolgok.
2019. febr. 27. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 A kérdező kommentje:

Sikerült egy kicsit más perspektívából is láttatni a dolgokat, köszönöm! Estig gondolkodom még, simán lehet, hogy segítek neki abban, hogy átrakjuk jövő hétre.


Annyit várnék rá amennyit csak kell, mert nagyon bejön és szimpatikus nekem, nem vagyok az a fajta, aki eldobhatónak tekinti az embereket. Mindössze annyi lett volna az "elvárásom", hogy normálisan kommunikálja le ezt az egészet.

2019. febr. 27. 11:01
 13/17 anonim ***** válasza:

Én megértem a kérdezőt. Szerintem őneki is játszották már ki a "betegség-kártyát" nem is egyszer, aminek a vége lerázás lett. Higgyétek el, vannak ilyen szituációk, én már nem egyszer belefutottam.

Mivel még nem ismered, feltételezd inkább a "jobbat", azaz hogy tényleg beteg, és adj neki még egy esélyt.

Ha a jövő hetet is lemondja, vagy a továbbiakban is elereszt pár ilyen kifogást, akkor szerintem felejtős.

De ennyiből még talán nem lehet ezt ilyen egyértelműen megállapítani.

2019. febr. 27. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 A kérdező kommentje:

"Én megértem a kérdezőt. Szerintem őneki is játszották már ki a "betegség-kártyát" nem is egyszer, aminek a vége lerázás lett. Higgyétek el, vannak ilyen szituációk, én már nem egyszer belefutottam.


Mivel még nem ismered, feltételezd inkább a "jobbat", azaz hogy tényleg beteg, és adj neki még egy esélyt.


Ha a jövő hetet is lemondja, vagy a továbbiakban is elereszt pár ilyen kifogást, akkor szerintem felejtős.


De ennyiből még talán nem lehet ezt ilyen egyértelműen megállapítani."


Köszönöm a választ! Egy pici félreértés itt is van. Nem elsősorban az a problémám, hogy talán le akar rázni. (Bár vastagon benne van a pakliban, hogy ez a helyzet.) Hanem az, hogy itt szerintem inkább az a helyzet, amit az egyik korábbi válaszoló is írt, hogy nem lekoptatni akar, hanem egyszerűen csak még nem gyógyult meg, és nem meri kétszer egymás után lemondani a dolgot. Ami nekem nagyon fáj, mert -mondjuk ki- sunnyogásnak érzékelem. Így elméletileg bizonytalanságban tart, ami nagyon bántó. Semmi baj nem lenne, ha kerek-perec megmondaná, hogy "Bocsi, még mindig beteg vagyok, jövőhéten jó lenne neked x napon y órakor?" Lehet én vagyok ufo, de szerintem ez lenne a korrekt eljárás a részéről.


(Egyébként azért gondolom vele sikeresnek a randit, mert az eddigi sikertelen randijaimon teljesen másképp viselkedtek a férfiak.)

2019. febr. 27. 14:15
 15/17 anonim ***** válasza:
Nekem pedig gyanús, hogy nem igazán tudja mit is akar veled kapcsolatban. Ha egy férfi igazán akar egy nőt, akkor mindent megtesz hogy láthassa. Nem ismer betegséget, fáradtságot, nem ismer lehetetlent. Nekem ez a véleményem, tapasztalatom. Tehát akár milyen beteg, megmagyarázná legalább és újabb időpontot beszélne meg veled.(akár elhivna magához is) Egyenlőre ne éld bele magad ebben a kapcsolatban.
2019. febr. 27. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:
Nem voltál még beteg.Bár nő vagyol,de nekem a legutóbbinál 4 napig felállni nem tudtam,kb. csak aludtam.Amùgy sem ismerik egymást,és léteznek azok az emberek,akik nem feltétlen akarnak elkapni egy jó kis betegséget csak,hogy tuti biztos legyen a férfi nagyon meg akarja ismerni.
2019. febr. 27. 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 A kérdező kommentje:
Végül tegnap este nem érdeklődtem nála a találkozó felől, és nagyon jól döntöttem. Ma reggel 10-kor felhívott, hogy mikor találkozzunk ma. Ma este 6-kor fogunk találkozni. Így a legjobb, mert most nem érzem azt, hogy futok utána.
2019. febr. 28. 11:42
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!