Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Ilyenkor mit tehetnék? Szomorú...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ilyenkor mit tehetnék? Szomorú vagyok.

Figyelt kérdés

Csütörtökön randiztam egy fiúval, az interneten ismerkedtünk meg. Szerintem nagyon jól sikerült. Meg is beszéltük, hogy hétfőn találkozunk. Vasárnap este ír facebookon (legalább egy sms-t dobhatott volna, mert tudja, hogy nem túl sűrűn vagyok facebookon, de szerencsére időben láttam az üzenetet), hogy mégsem jó neki a hétfő, mert nagyon beteg lett. Mondom semmi baj, az a legfontosabb, hogy meggyógyuljon. Megbeszéltük, hogy helyette csütörtökön (azaz holnap) fogunk találkozni. Most beszélgetünk éppen facebookon (eléggé aktív, nem tűnik érdektelennek), mondja, hogy már valamivel jobban van, de még otthon pihen, szóval gondolom, hogy a holnapi napból sem lesz semmi. Ami nem baj, nyilván megértem, viszont az fáj, hogy konkrétan le sem mondja a holnapot, meg sem említi. Ettől egy kicsit úgy érzem, hogy "lapít". Pedig nem akadnék ki, nem kellene ettől félnie, teljesen természetes, hogy ha beteg, akkor otthon pihenjen. Az akaszt ki, hogy említést sem tesz róla, le sem mondja. Szerintetek túlreagálom? Szerintem teljesen jogosan vagyok szomorú ettől.


Én 24/N Ő 23/F



2019. febr. 27. 10:12
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
50%
Tartaléknak jó leszel, mert úgyis ugrasz majd, ha keres. Amit tehetnél, hogy közlöd vele, hogy mondjon egy fix időpontot, aztán akkor vagy találkoztok, vagy nem erőltetitek tovább.
2019. febr. 27. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
100%

Lehet úgy van vele, hogy hátha jobban lesz és össze tud jönni veled.


Vagy tényleg nem akarja.


Az lenne a legjobb, ha ráírnál facebookon, és megérdeklődnéd hogy mire gondolt a holnapi nappal kapcsolatban - muszáj tudnod, nem állhatsz vigyázzban egész nap a semmiért.


Az is lehet, hogy simán nem tud rendesen kommunikálni.

2019. febr. 27. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 A kérdező kommentje:

"Az lenne a legjobb, ha ráírnál facebookon, és megérdeklődnéd hogy mire gondolt a holnapi nappal kapcsolatban - muszáj tudnod, nem állhatsz vigyázzban egész nap a semmiért."


Félreértetted, nyilván nem fogok vigyázzban állni egész nap. Ha reggelre nem lesz semmi lefixálva, akkor már megvan a napi programom.


A találkozót nem említem meg neki, mert ő mondta le az előzőt, szóval neki kell megtennie a következő lépést. (Fordítva is ugyanígy gondolnám.)

2019. febr. 27. 10:17
 4/17 anonim ***** válasza:
100%

De miért jó ez a játszmázás, komolyan?

Beszélgetés közben ez kéne jöjjön magától, megírta hogy otthon van de még táppénzen - tök alap, hogy akkor visszakérdezek, hogy hogy érzed, akkor toljuk el a holnapot inkább?

Ez a nem kérdezek rá mert ő mondta le tisztán játszmázás, és mint olyan, baromság. Ezzel szúrod el a dolgot.

2019. febr. 27. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 A kérdező kommentje:
Erre a játszmázós dologra már én is gondoltam, jó hogy írtad és rávilágítottál egy másik nézőpontra is. Az én nézőpontom az, hogy azért nem gondolom játszmázásnak, mert fordított esetben nem győznék új időpontot ajánlani. Ő meg semmit nem mond. De azért ezt átgondolom és lehet rákérdezek, hogy akkor átrakjuk-e másik napra a holnapot. Még gondolkodom ezen a lehetőségen, köszönöm.
2019. febr. 27. 10:25
 6/17 anonim ***** válasza:
Én se értem ez mire jó.Attól mert Ő ajánlotta az ùjabb randit a betegség miatt,attól Te rákérdezhetnél,hogy akkor hogyan lesz.ezt a beszeélgetés is adná.Ennyi erővel a férfi meg érdektelennek gondol Têged,mivel nem érdeklődsz.Tök "butasâg",ne vedd zokon.
2019. febr. 27. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
És ha hozzávesszük,hogy még ezzel belehajszolod magad a szomorúságba is,még kevesebb értelme van,hogy csak azért nem kérdezed meg,mert Te fordított esetben ajánlgatnád.
2019. febr. 27. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
Belegondoltál már az ő helyzetébe? Lemondott egy randit, mert beteg lett. Fölajánlott egy másik időpontot. Még mindig beteg. Nem meri lemondani, mert akkor már kettőt mond le és nem tudja, hogy te hogyan reagálsz. Ezért vár, hogy mi lesz holnap, mennyire lesz jobban. Tényleg ne játszmázz!
2019. febr. 27. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 A kérdező kommentje:

"Belegondoltál már az ő helyzetébe? Lemondott egy randit, mert beteg lett. Fölajánlott egy másik időpontot. Még mindig beteg. Nem meri lemondani, mert akkor már kettőt mond le és nem tudja, hogy te hogyan reagálsz. Ezért vár, hogy mi lesz holnap, mennyire lesz jobban. Tényleg ne játszmázz!"


Telitalálat. Pontosan ugyanerre gondoltam én is. Viszont akkor miért ismerkedik velem ha azt feltételezi rólam, hogy sárkány vagyok? Tudom, röhejesen hangzik, de van benne logika.

2019. febr. 27. 10:37
 10/17 anonim ***** válasza:

#9:


Ismerkedik. Még nem ismer. Ennyi.

2019. febr. 27. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!