Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem csókoltam meg az első randi végén, de nagyon jól éreztük magunkat és igazán megismerkedtünk egymással. Hibáztam? 17F
Figyelt kérdés
Még szerdán mentünk sétállni a városban, ide oda mentünk. Túlkép nem is volt igazán fontos, hogy hová is megyünk, csak beszéltünk, beszéltünk és beszéltünk, nevettünk, ismerkedtünk a másikkal stb... :) Meg is szerettem volna hívni valamire, de ő nem volt éhes, sem szomjas (azt javasoltam menjünk kávézóba) Az egész találka úgy 3 óra 30 perc lehetett. Aztán közben megkérdeztem, hogy eljönne-e velem legközelebb is valahová, azt mondta ezer örömmel. Láttam hogy nagyon igyekezett jól kinézni, a szemét is kihúzta, ezért dicsértem a külsejét is ami önbizalmat adott a lánynak. :) Ám a végén nem csókoltam meg. Én úgy éreztem akkor, nem kell semmit sem eröltetni, nem kötelező az elsőn. Egyébként vidáman váltunk el, volt egy kis boldog nevetés a hangjában amikor elköszöntünk. :D Ám a következő randin (amit a vége elött igért) már mindenképpen meg fogom csókolni. Szerintetek hibáztam, hogy nem csókoltam meg?2010. jún. 25. 07:20
2/7 anonim válasza:
hát hogyha lesz következő randi, akkor nem
4/7 anonim válasza:
egyáltalán nem.:)) mint te is mondtad, nem kell semmit sem eröltetni, semmit nem kell siettetni.:)) csak igy tovább.;) sok sikert.;) 16/L
5/7 A kérdező kommentje:
Rendben, köszönöm a kommenteket! :) Akkor ezek szerint jó úton haladok, ennek örülök. :) Olyan boldog vagyok, hogy eljött velem az a lány akibe szerelmes vagyok és nagyon, nagyon szeretem őt! :D Életem egyik legjobb és legkellemesebb érzése volt, amikor bátorítottam szegénykét. :) Mert az elején szerintem jobban tartott a dologtól mint én, de szerencsére hamar fel tudott oldódni a társaságomban, aztán záporoztak a jobbnál jobb témák! :D XD
2010. jún. 25. 13:30
6/7 anonim válasza:
:D csak egy jó tanács még: ne mutasd ki, hogy rettenetesen szereted, elég azt hogy csak szereted. Ha kimutatnád, akkor lehet hogy hamar megunna
7/7 A kérdező kommentje:
13:50
Persze, igyekszem nem túlzásba vinni semmit! Mindent lehet, ezt is! Ha valaki túlságosan szeret valakit, az már egyik embernek sem jó... Pl, "5 percenként hívja" stb... Az már nem jó.
2010. jún. 27. 15:07
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!