Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egy évfolyamtársammal az egyetemen nagyon jóban lettünk, tényleg szoros barátság alakult ki köztünk. Aztán egyszer egy beszélgetés során kicsit flörtölősebb hangvételre váltott. Mikor találkoztunk pedig történtek is dolgok. Most akkor csak kihasznál?
Felvetette, mi lenne, ha ezt megismételnénk, hiszen tetszik neki a személyiségem, van egy lelki kapocs is köztünk, szerinte szép, klassz csaj vagyok, kb mindent dícsér rajtam állandóan, de szerelmet nem érez. Javasolta, hogy maradjunk barátok, de esténként is találkozhatnánk, ha benne vagyok. Én is bírom őt. A kölcsönös vonzalom is megvan, akkor miért nem akar esetleg ebből egy kapcsolatot?Egy nap este azt akarta, hogy találkozzunk, aludjak nála... de én pont nem értem rá. Rá 2 napra pedig közölte, hogy este találkozik egy lánnyal, akivel beszélget egy ideje, de igazán még idegen neki.
Ekkor jöttem rá, hogy talán már több nekem, mint barát, mert ez a tény fájt. Most mit tegyek?
Hagyd a francba. Manipulal. Nem alszol nala, ket nap mulva elhinti, hogy ismerkedik valakivel.
Toled semmi komolyat nem akar, de dugni jo vagy. Mindekozben ugy tesz, mintha akkora nagy szam lenne, es igy akar ujbol kotetlenul az agyaba ugrasztani.
Akkor használ ki, ha azt hazudja szeret és közben csak dugni akar veled.
Ő elmondta mit akar te döntöd el, hogy vállalod-e ilyen körülmények között a pucsítást. De ha igen, nincs semmi okod a reklamációra, mert zsákbamacskát nem árult.
Tipikus lebeszéli rólad a bugyit eset :D
Csak ingyen punci vagy neki, semmi több. Mikor jegyzitek már meg, hogy nem aza fontos mit mond egy ember (férfiakra és nőkre egyaránt igaz), hanem, hogy mit tesz!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!