Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Első találkozás a férfi...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Első találkozás a férfi lakásán? Ti belemennétek így?

Figyelt kérdés
Nem nagyon beszélgettünk eddig, tulajdonképpen egy idegen. Viszont egy munkahelyen dolgozunk (kb 100 fős cég), ő már 10 éve ott van, mindenki ismeri. Próbálok ebbe kapaszkodni, hogy csak nem akar megerőszakolni, meg perverz játékokra kényszeríteni, miközben másnap egy helyre megyünk dolgozni. A szándékait amúgy nem tudom, hogy kalandot keres vagy hajlana többre is ha jól kijövünk. Ezt a lakásra hívást sem tudom mire vélni, mert lehet hogy én provokáltam ki. Ugyanis mondtam neki előtte, hogy én ilyen itthonülős vagyok, nem szeretem a tömeget, a társaságot. Ezután nem sokkal kérdezte meg, hogy lenne e kedvem átmenni hozzá filmezni, beszélgetni. Amire én nemet mondtam, hogy így elsőre inkább ne. Ő nem vette sértésnek, mondta hogy akkor csak menjünk el sétálni. Viszont nekem most sétálgatni nincs kedvem, ilyen esős időben mégiscsak szivesebben felmennék hozzá. Nem is attól félek hogy szexelni akar, mert valószínű hogy azt akar, nem lepne meg, és talán benne is lennék. Nekem inkább olyan félelmeim vannak, hogy beteges vágyai vannak, elkábít, megkötöz, análisan szeretné csinálni, titokban lekamerázza az aktust, áthívja a barátait. Ezek persze nem ő ellene irányulnak, csak alapvetően az idegen férfiak ellen. De ugyanezeket megteheti valaki akkor is ha az 5. randin megyek át. Szóval nem tudom. Szerintetek?
2018. jún. 24. 16:19
 1/9 anonim ***** válasza:
15%

Szerintem először azt döntsd el,hogy Te mit akarsz ettől a pasitól.

A kérdésed/leveled csupa ellentmondás, semmihez nincs kedved, aztán mégis, mennél is, meg nem is, lefeküdnél Vele, de tartasz Tőle, sőt, azt se tudod,hogy Ő mit akar Tőled.


Nem tudom hány éves vagy,de dolgozó nő, tehát nem 18...

Egyértelmű: ha a lakására mész benne van a pakliban,hogy esetleg több is lehet mint filmnézés.De az is lehet,hogy semmit nem akar Tőled, csupán egy jót beszélgetni, bár ezt azért kétlem.



Ha bejön Neked, ne tétovázz, végre döntsd el,hogy hová akarsz menni Vele, mielőtt még meggondolná magát és nem hív el sehová.


Ha egy munkahelyen dolgoztok nem fog rád támadni, esetleg szexet kezdeményez, ezt pedig vagy hárítod, vagy belemész.


Pár alkalom máshol, beszélgettek, sétáltok, megismered kicsit jobban..én bizonyára így döntenék. Már ha akarsz Tőle valamit. Vagy Ő akar tőled valamit :)

2018. jún. 24. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
32%
Nem gondolom hogy erőszakhoz folyamodna.Szerinted megérné neki kockáztatni? Az állását, becsületét, hogy mindenki megtudja a cégnél stb..Amúgy sem gondolnám hogy meg akarna erőszakolni. Szerintem ne parázz.42/N
2018. jún. 24. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%

Filmezni... Hány évesek vagytok?

Be is lehet ülni egy csendes helyre, nem kell ehhez lakásra hívni és akkor sétálni sem kell. Gondolom, nem az isten háta mögött laktok, minden kisebb városban akad ilyen hely.

Ha meg megölne... Utána úgysem dolgoznátok egy helyen többé. :D

2018. jún. 24. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
41%

Nem.


En egyszer kerultem ilyen helyzetbe elso randi a pasi lakasan ami kb a vilag masik felen volt es fogalmam sem volt h keveredek haza. Az altalad felsorolt felelmek 30 szazaleka jatszott, orulok h epsegben kikerultem a hazbol minimalis serulesekkel. A vilag legnagyobb hulyesege volt de 20 eves voltam es total naiv, kb egy 14 eves rajzfilm nezo gyerek mentalitasaval.


A szuleimnek azonnal elmondtam ahogy hazaertem, es mazli h Anyu orvos es legjobb baratja nogyogyasz. Szerencsere feldolgoztam a traumat, minden oke, 16 evvel ezelotti tortenet de leng a gyomrom ha eszembe jut.


Szoval en nem mennek, de a te eleted a te dontesed. Masreszt ha egy melohelyen dolgoztok nem hiszem h megkockaztatna a dolgot, de az embereket nem lehet kiismerni vagy ilyen felinformaciokra alapozni.

2018. jún. 24. 16:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
60%

Nem szoktam ilyet mondani, de 2 sor után az a véleményem, hogy vigyázz, mert az ujja köré csavar.


"Nem nagyon beszélgettünk eddig, tulajdonképpen egy idegen."


Akkor előbb talán semleges terepen beszéld meg vele a világ állását. A félelmeidet egyelőre hanyagold, lehet, hogy el is oszlanak.


"Viszont egy munkahelyen dolgozunk (kb 100 fős cég), ő már 10 éve ott van, mindenki ismeri."


Épp ez az! Te meg friss Fruska! Legyél már észnél!


"Próbálok ebbe kapaszkodni, hogy csak nem akar megerőszakolni, meg perverz játékokra kényszeríteni,"


Nem hinném, hát itt a "zaklatás - ellen zaklatás" korszaka.


"miközben másnap egy helyre megyünk dolgozni."


Ezekután ez egyáltalán nem biztos.


"A szándékait amúgy nem tudom, hogy kalandot keres vagy hajlana többre is ha jól kijövünk."


Kalandot keres, csak nem "szerelmit". Gondolhatod, hogy unja magát ott 10 éve! Már az összes menőzős témából kifogyott.


"Ezt a lakásra hívást sem tudom mire vélni, mert lehet hogy én provokáltam ki."


Nem te provokáltad ki! Ne hagyd, hogy később ezt mondja.


"Ugyanis mondtam neki előtte, hogy én ilyen itthonülős vagyok, nem szeretem a tömeget, a társaságot."


Há, ez nem provokáció! Ez tisztességes nőre vall, ezt becsülnie kellene, nem ellened fordítani azzal, hogy akkor durr bele a lakásába.


"Ezután nem sokkal kérdezte meg, hogy lenne e kedvem átmenni hozzá filmezni, beszélgetni."


Beszélgessen az ebédlőbe, meg filmezzen a moziba. Amúgy mennyi idő az a nemsokkal azután? Hogy felhívjon valakit, vagy egyeztessen.


"Amire én nemet mondtam, hogy így elsőre inkább ne."


Jól tetted!


"Ő nem vette sértésnek, mondta hogy akkor csak menjünk el sétálni. Viszont nekem most sétálgatni nincs kedvem, ilyen esős időben"


Áhá! Miért vegye sértésnek, akkor ki kéne szállnia a játékból. Így meg provokálhat tovább. Méghogy esőben sétálni?!


"mégiscsak szivesebben felmennék hozzá. Nem is attól félek hogy szexelni akar, mert valószínű hogy azt akar, nem lepne meg, és talán benne is lennék."


S ha ugrik vele a munkahely, hogy számolsz el magadnak?


"Nekem inkább olyan félelmeim vannak, hogy beteges vágyai vannak, elkábít, megkötöz, análisan szeretné csinálni, titokban lekamerázza az aktust, áthívja a barátait."


Vagy csak simán azt állítja, hogy ilyenek voltak...


"Ezek persze nem ő ellene irányulnak, csak alapvetően az idegen férfiak ellen."


Ha van nem "idegen"; ismerős, barát, férj? Nem azzal vagy?


"De ugyanezeket megteheti valaki akkor is ha az 5. randin megyek át."


Megteheti, de miért tenné? Akkor már túl sok időt pazarolt "egyre".


"Szóval nem tudom. Szerintetek?"


Legnagyobb érték a szerelem. Meg a jó munkahely.

2018. jún. 24. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem ha kvázi idegen emberrel randizik az ember, akkor egy nagyon fontos alapvető szabály van.

Az első találkozások mindenképpen forgalmas, mások által is látogatott helyen történjenek meg!

Ez sem zár ki mindent, de egy jó kiindulást ad.

Nem kell sétálni, elmehettek moziba, vagy egy cukrászdába, beülhettek valahova egy kávéra, vagy egy sörre. Ezer programot ki lehet találni, biztosan nem mennék fel hozzá első randin.

2018. jún. 24. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
100%

Pont az ilyenek miatt nálam ki van csukva első nap a pasas lakásán. De itt sztem leginkább az a baj, hogy kényes és csőlátású vagy, és te sem tudod, mit akarsz.

Azért a séta meg a lakásos randi mellett is vannak opciók, ajánlhatsz te is programot. Vagy megvárjátok, amíg javul az idő, nem lesz örökké eső..

2018. jún. 24. 22:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

Szerintem a leányzó rendesen ki van éhezve, írja is, hogy benne lenne a szexben. Viszont másrészről meg ott vannak a jogos félelmei.

Csak úgy biztosíthatja be magát, ha nem az első, hanem a sokadik randin szexel.

2018. jún. 25. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
100%

"Próbálok ebbe kapaszkodni, hogy csak nem akar megerőszakolni, meg perverz játékokra kényszeríteni, miközben másnap egy helyre megyünk dolgozni. "


Ebben én nem lennék olyan biztos. Ő dolgozik ott 10 éve, te vagy az új. Lehet, hogy senki sem hinne neked.

2018. jún. 25. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!