Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha egy férfi nem keres egy nőt napokig, az azt jelenti hogy a férfit nem érdekli a nőt vagy csak elfoglalt?
Aki nem ér rá vagy nincs kedve, ne olvassa végig mert hosszú lesz.
Én eddig így tudtam, mások és az én tapasztalataim alapján, ha egy pasi nem keres egy nőt napokig, az azt jelenti hogy a pasit a nő nem érdekli, és a nőnek jobb a pasit elfelejteni.
Sajna nekem is voltak ezirányú kellemetlen élményeim. Régebben valami pasassal telószámot is cseréltünk, neten is egy ideig tartottuk kapcsolatot, úgy volt majd találkozunk és keresni fog. Napokig semmi hír, én pedig csak semlegesen annyit írtam, mizujs, hogy vagy? Észrevettem később hogy látta írtam, válasz semmi. Én nem írtam többet, kitöröltem mindenhonnan, azóta sincs hír róla. (Gondolom sokaknak lehetett ehhez hasonló). Talán talált valaki mást, de legalább jelezte volna mégse találkozzunk vagy valami.
Emiatt a dolog miatt is úgy gondoltam, hogy én többet nem fogok irkálni senkinek, ha az nem jelentkezik. Én nem fogok futni egy férfi után sem, nem fogok megalázkodni és még én keresni. Én ebből kifolyólag úgy gondoltam, akit érdeklek, az keres, aki kíváncsi rám, ír. Aki nem ír azzal nem foglalkozom, úgy teszek mintha nem létezne. És nem beképzeltségből, vagy sértettségből, vagy mert nagyra tartanám magam. (Mielőtt bárki így értelmezné)
Nem olyan régen történt velem, hogy egy sráccal úgy volt, hogy találkozunk. Előtte is egy ideje leveleztünk (régebb óta ismerem csak másfele alakult az életünk, összekerültünk), egyik hétvégére terveztük hogy találkozunk. Szintén vártam keressen, írjon arról, mely nap, hánykor, hol találkozzunk. Eltelt a hétvége, elfoglaltam magam, mivel semmi életjel, úgy véltem nem érdekli az egész, felejtős kell legyen a részemről is.
Erre Hétfőn rám írt és kérdezte mi a helyzet? Válaszoltam, hogy úgy volt találkozunk de nem írt semmit. Erre ilyeneket írt nekem, hogy én nem írtam neki, azt várta én keressem, és írjam meg pontosan hogy legyen. Én írtam neki, hogy dehát a férfinak kell kezdeményeznie, randira hívnia a nőt, nem fordítva. Erre olyanokat írt, hogy ő írta előtte, hogy szeretne találkozni, miért nem én írtam (én adtam akkor tippet esetleg hol arra nem reagált semmit), hogy ő nem akart nyomulni, merthogy szerinte a túlzott nyomulás riasztja a nőket, meg különben is, nemrég kezdett új helyen és helyt kell állnia (ezt előtte egyáltalán nem említette).
Nem is tudom, hogy ezt a legutóbbit mire véljem, mert én azt is tapasztaltam, hogyha egy férfi igazán akar valamit egy nőtől, akkor tesz is érte. Egyik párkapcsolatomban, mielőtt az illetővel összejöttem volna, egy bulin ismertem meg (közös barátokon keresztül). Szám csere, egy ideig irkálás, még így is hogy szintén elfoglalt volt tudott rám időt szakítani, és voltak határozottan elképzelései arról, milyen helyre vigyen, melyik nap és mikor. Nem halogatta az időt, alig 1-2 nap után megkérdezte nem randiznék-e vele, igent mondtam, egyeztettünk mikor, és azon a hét hétvégéjén találkoztunk. :) Csodálatos este volt, életem egyik legjobb randija, nagyon szép helyre vitt el.
Amúgy van egy nőismerősöm, nekem még tavaly mesélte, hogy volt egy srác aki tetszett neki, szeretett volna vele randizni, egyértelműen jelezte és mondta is a srácnak, hogy neki tetszik, irogattak egymásnak napokig. Egyik héten hétvége fele a csaj írta neki, szeretné ha feljönne hozzá valamelyik nap hétvégén. Szintén eltelt egy hétvége, nem is írtak egymásnak, nem lett belőle semmi, kiderült azért, mert mindkettő a másikra várt, hogy írjon valamit arról, hogy legyen, mint legyen. Egy srác ismerősöm a sztorit meghallván úgy reagált, szerinte a férfinak kell kezdeményeznie, nem a nőnek, ne a férfi várjon arra, hogy egy nő keresse vagy eltervezze hogy legyenek a dolgok.
Nektem mi a véleményetek általában erről, vagy akár a történetek kapcsán? Tényleg a férfinak kellene kezdeményezőnek lenni, vagy ha a pasi nem jelentkezik, az azt jelenti, hogy nem érdekli a nő, vagy azt a nőnek kellene kezdeményeznie?
Előre is köszönöm a türelmet annak, aki (egyáltalán) elolvassa, és válaszol.
Én 25/l a srác 28/f
Mert jó, ha tényleg elfoglalt, vagy közbe jött valami és ezt közli, ez még elfogadható.
Volt olyan is hogy az illető nem ért rá, hirtelen el kellett utaznia (családi dolog), de nem eltűnt napokra minden szó nélkül hanem előre szólt nekem, hogy sajna ez és ez van, de ha visszajött mindenképpen szeretne sort keríteni a találkozóra.
Nem arról van szó, hogy egyikünknek sem volt fontos (nekem szerintem fontosabb volt mint neki) a randi, és ezért nem kerestük egymást, hanem arról, hogy meg volt beszélve találkozunk erre nem jött válasz, se kép se hang.
Amikor ott a szituáció, hogy ott vagyunk ketten, tetszünk egymásnak, én is teszek azért, legyen belőle valami. Kedvesen irogatok, flörtölök, célozgatok..Aztán vagy veszi a lapot, vagy nem.
Nekünk nőknek is óvatosnak kell lenni, mi se legyünk túl rámenősek, rámászósak. Egy másik csaj ismerősömet pont azért koptatta le valami srác, mert erőszakos volt. A csaj írta neki ma este valami? Írta srác nem jó. Erre a csaj: és holnap este? Vagy holnap után este? Aztán a srác szintén felszívódott.
Ha egy csaj túl nyomulós a srác azt gondolhatja, a csaj rohadtul nem kell senkinek és örül minden lehetőségnek.
Vagy ha csaj rögtön igent mond randira, srác azt hiheti könnyen kapható nem kell tennie érte semmit, és ahogy füttyent a srác a csaj úgy ugrik.
Sajna, és ezt nemcsak én mondom, hanem pár ismerősöm több kapcsolattal a háta mögött, néha taktikázni kell.
Ha egy nő túl sokat ad, unalmas lesz a férfi számára. Ha túl keveset, akkor ott hagyja.
Meg ez is, ne higgye a pasas sem hogy a nő csak rá vár, vagy függ tőle, ezért is jó programokat szervezni ha a pasi nem keres.
Ha tetszik egy nő, szeretnék tőle valamit, akkor keresem a társaságát személyesen, felhívom, írok neki, stb.
De! Ha mindig csak én keresem és ő magától soha nem keres, akkor nem érdeklem őt, ő az akit nem érdekel az egész.
Az ismerkedésnek kölcsönösnek kell lennie.
Hasonlo szituációban vagyok, csak férfiként a nöt keresem, de mintha alig erdekelném. A nö a passziv szereplö. Talalkoztunk már egyszer, nagyon jót beszélgettünk majd 2órat(megfogtam a kezét is). Sokat nevettünk, elég beszédes. Ellentétbe az írással, ahol 1-2 szavas választ ad, altalában én keresem, viszont küldi magáról a kepeket, külsöre is nagyon bejön.sokat dolgozik, 2 munkahelye van.
Penteken elhívtam moziba, azt mondta fel 5ig dolgozik. Tehát nem zarkozott el. Óvatosan közeledek felé, nemreg szakitott a baratjával. Viszont tudtára szeretném adni, hogy nekem tetszik, es akar hosszú távon is tervezhetnénk.
Mit csinaljak? Hagyjam hatha ö is keres, vagy minnel hamarabb csókoljam meg ha úgy van a szitu?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!