Nektek volt már olyanban részetek, hogy először nem jött be az illető, de aztán még is kialakult valami, és végül nagyon jó párt alkottatok?

A szerelemnek idő kell, hogy kialakuljon. Hogy lehetne valaki szerelmes olyanba, akit nem ismer 100%-an? Akiben nem bízik meg tökéletesen? Ehhez pedig nem egy-két randi kell, nem egy hónap. Sok idő.

Azt kell nézni, hogy le tudnád-e élni az életed egy olyan életmódu, személyiségü emberrel? El tudnád-e képzelni a jövőd mellette? Milyen lenne? Ha jó, akkor van esély a szerelemre.

Persze ha már most megbízhatatlannak, vagy más olyan nagyon rossz tulajdonsága van, ami később sem fog változni, akkor nincs értelme.

A szerelem bonyolult. Szerintem az az elvakult szerelem, amit itt mindig sokan keresnek már az első találkozáskor. Az nem szerelem, hanem egy olyan vágy, ami ideg óráig tart...

A 3-mal értek egyet.

Először még nem randi.

Akár ha érdekel valamiért az illető, mondd meg neki, hogy az érdekel benne, hogy olyan jó táncos meg olvasott (stb.), és szeretnél vele beszélgetni vagy táncolni vagy mittomén, de nem azért mert tetszik. Ha ez neki oké, akkor semmi nem kényszerít arra, hogy ilyen felületes ismeretséggel párkapcsolati döntést hozz!

Mikor először megláttam a férjem, és váltottunk pár szót, azt gondoltam róla, hogy csak egy izomagyú, beképzelt gyökér. 😁

De nem akartam bunkó lenni, úgyhogy beszélgettem vele máskor is. Aztán kiderült, hogy nagyon jó fej, sok pozitív tulajdonsággal. Úgyhogy a randira már igent mondtam.

Ez mindenkinél másképp alakul.

Nekem volt egy olyan randim, ahol több órán keresztül volt az első randi. Kissé furcsa volt ugyan, előtte évekig senkim se volt. Aztán másodjára, meg harmadjára egyre jobban éreztem magam vele, kialakult a vonzalom. Pár hét, és éreztem hogy szeretek vele lenni, vidám, pozitív, egy irányba tartunk. Beleszerettem. Nekem idő kellett még kialakult az érzés.

30f