Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Rájöttem, hogy tetszik egy volt csoporttársam, ezek után (lásd a leírásban) ezt hogy adhatnám a tudtára?
Csoporttársak voltunk, de azóta már végeztünk. Ő sose volt barátkozós típus, pár emberrel beszélgetett csak a csoportból. Nekem akkor még barátom volt, így nem is foglalkoztam más fiúkkal, és semleges véleménnyel voltam róla. Aztán ő külföldi tanulmányok miatt egy évvel később végzett (én meg közben MSc-re mentem), így tavaly ilyentájt többször összefutottunk az egyetemen, és mindig az lett a vége, hogy órákon át beszélgettünk. Igazából meglepődtem, hogy milyen jól el tudunk beszélgetni, és hogy mennyire megértjük egymást. (Nekem akkoriban volt egy haldoklófélben lévő kapcsolatom, aminek nem sokra rá véget is vetettem.) Aztán rám írt, hogy tudnék-e segíteni neki az egyik tárgyban, segítettem is neki, de azóta nem beszéltünk. Az elmúlt napokban azonban rám tört egy érzés, hogy tetszik nekem, és hogy mennyire jól éreztem magam vele, jó lenne jobban megismerni. Ezért visszakerestem az utolsó beszélgetésünket Messengeren, és csak most láttam, hogy ő még akkor írt nekem, megköszönte a segítségem, és hogy szívesen viszonozná. Utána még pár óra elteltével pedig érdeklődött, hogy hogy vagyok.
Jó, lehet csak udvarias volt, de ha esetleg tetszem neki, akkor szerintetek át tudna a történteken siklani?
Egyrészt nagyon szívesen ráírnék és beszélgetnék vele, de kicsit félek is, hogy így kellemetlen lenne...
Attól függ, hogy mennyire önérzetes és mennyire értelmes.
Ha nem nagy az önérzete és átgondolatlan, akkor lazán túllép a dolgon és elfogadja, hogy egy haldokló kapcsolatból menekültél volna hozzá, aztán meg tojtál a fejére.
Ha van önérzete és értelmes lányt keres, akkor finoman és úriemberhez méltóan lekoptat.
"Nekem akkoriban volt egy haldoklófélben lévő kapcsolatom, aminek nem sokra rá véget is vetettem."
"Akkor a szakítás már el volt döntve, nem voltunk egy pár nem hivatalosan egy hónapja."
Figyelj. Rengeteg hasonló lánnyal találkoztam, akik mindig úgy mesélik el a sztorit, hogy ők legyenek benne a szentek. Abban meg semmi ellentmondás nincs, hogy egy haldokló kapcsolatban hirtelen nyitottál olyan srác felé, akiről eleinte mások voltak az előítéleteid.
Remélem, hogy a srác bölcsen dönt és megkíméli magát tőled.
Úgy látom kár veled vitatkozni, hiszen még a szövegértés sem megy. Semmilyen előítéletem nem volt az irányában, de még ezt is leírtam.
Veled aztán jól kitolhattak többen is (bár ezt írtad is, hogy rengeteg ilyen lánnyal találkoztál) az életed során, azért lehetsz ennyire megkeseredett és szánalmas, hogy mindenkiről rosszat feltételezel. Most arról, hogy általánosítasz és ragaszkodsz ahhoz, hogy minden nő hibás nem tehetek. Aztán meg csodálkoznak itt Gyakorikérdéseken a magadfajták, hogy miért nincs barátnőjük, miért nem tudnak egy normális kapcsolatot kialakítani, és szidják a másik oldalt, hogy bennük van a hiba. Ha lealacsonyodnék a te szintedre most mondhatnám azt, hogy remélem minden nőtársam megkíméli magát tőled. De nem teszem, további szép hétvégét, és boldog, párkapcsolatban leélt életet kívánok neked!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!