Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek visszás dolog, ha én pasiként nem szoktam és nem is nagyon szeretek egy randit egymagam állni?
Akár az első randi, akár a huszadik, szerintem azzal, hogy kettesben a saját szórakozásunkra elmegyünk bárhova nem tartozok többel a másik félnek, mint ő nekem.
Nem mintha a pénz sajnálnám a randizásra, egyszerűen egy partneri viszonyhoz ez dukál.
Nyilván, ha egy étterembe megyünk és én bélszín steaket eszem mondjuk, ő pedig egy rizottót, akkor nem fogom kérni, hogy felezzük a számlát, de konkrétan volt olyan nő aki zokon vette, hogy nem hívtam meg vacsorára. :D
Én baromi kínosnak éreztem a szitut, de nem a magam részéről, hanem azt gondoltam: "úristen, milyen ember lehet ez a nő, ha nem csak, hogy elvárja tőlem, hogy fizessem ki a részét, de még képes számon is kérni... egy jóformán vadidegen embertől ezt?!"
Ahogy mondják, a nőnek illik felajánlani, a férfinak illik visszautasítani.
Bár inkább meg sem szólalok, igaz ma este vettem egy tábla milka csokit egy dohánybolti eladó lánynak akit akkor láttam életemben először, mert elég rossz hangulata volt és előtte pár mondatváltás után említette, hogy újpest drukker pusztán azért, hogy jobb kedve legyen.
De úgyis én vagyok itt a legpitiánerebb, legbunkóbb, legtahóbb, legfilléreskedőbb alak ugye...
Vitted volna Újpest meccsre....... sóher :p
31/f
tuti 25alatti fiúka lehet a kérdező, mert ezt egy Férfi nem rakná ki kérdésnek XD szóval, ahogy a többi nőtársam kiírta, igen, az első randit itt Magyarországon a magyar kultúrában igenis a férfi hív-ő fizet alapon megy és igen ez szokás nálunk, még ha sok sóherkedő kis piti alak nem látja be. emancipált nőként is jól esik az udvariasság, persze nem gold digger egy nő ettől, ha elvárja, hogy a férfi legyen férfi és ő mellette végre lehet nő. ha meg mi fizetünk és erőltetjük akkor meg kiherélésről szól a fáma kb. XD barátom Nem engedi, h fizessek, előtte való kapcsolatomban én álltam minden kiadásomat Sőt még én etettem az exemet.. ilyen gold digger fiúkákról is essen már szó, hogy hogyan használják ki a nőket a férfiak anyagilag is meg máshogy is.
partneri viszonyt ahogy írod az nem első randin fog kialakulni, hanem kéne egy második randi is, de odáig nem fogsz eljutni,mert ha vki egy ebédet v vacsit nem fizet a leendő párjának az ne számítson arra, hogy lesz második találkozó . sry little boy :-P fel kéne nőni, ha már férfinak akarod magad tartani viselkedj is úgy. nem minden nő a pénzedért fog akarni, csak ha már első alkalommal szrrágóként viselkedsz, akkor ne csodálkozz h hoppon maradsz és marad a jobb meg a bal kezed ;-)
Én mindig elővettem a bukszám randi végén, kivétel nélkül elutasították a férfiak, hogy bármit fizessek. Párommal épp tegnap voltam évfordulós vacsorán, kiröhögött, mikor én akartam fizetni.
De az ilyen "elvekkel" egyébként nem az a párszáz forint vagy egy hamburger ára a gáz, hanem inkább az, hogy egy ilyen ember egy merev p.ö.cs benyomását kelti. Hát nem lehet kellemes társaság.
Felnőtt dolgozó nő vagyok, ha első randin valaki nem hajlandó fizetni azt a bruttó ezer forint fogyasztást, amibe kerülök, én oda vágok általában neki egy kétezrest és eljövök. Volt rá példa.
Engem nem a pénz érdekel, hanem a gesztus. Első randin egy férfi hívjon meg, többin lehet felváltva.
Ez a férfi fizet olyan dolog, mint az, hogy a férfi előreenged az ajtóban, kinyitja a kocsiajtót, felsegíti a kabátot, meg hasonlók. Aki az első pár randin nem töri magát ennyire se, az a tizedik randin már az orrodra fogja csukni az ajtót, mikor bement előtted. És nem azért zavar, mert egyedül nem tudok egy ajtón bemenni.
Aki első randin nem olyan "nagyvonalú", hogy rááldozzon a nőre egy kávé árát, az két év múlva egy nyamvadt virágot se hoz a szülinapodra, mert úgyis elszárad, és felesleges pénzkidobás. Az ilyen pasiktól meg valahogy kiráz a hideg. Pedig virágot is tudok venni magamnak.
Ez ilyen első benyomásos dolog, mikor még mimdenki a jobbik arcát mutatja. Neki az a jobbik... milyen a hétköznapi? Ha nála alszok, elkéri a villany- és vízfogyasztás rám eső részét?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!