Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek visszás dolog, ha én pasiként nem szoktam és nem is nagyon szeretek egy randit egymagam állni?
Akár az első randi, akár a huszadik, szerintem azzal, hogy kettesben a saját szórakozásunkra elmegyünk bárhova nem tartozok többel a másik félnek, mint ő nekem.
Nem mintha a pénz sajnálnám a randizásra, egyszerűen egy partneri viszonyhoz ez dukál.
Nyilván, ha egy étterembe megyünk és én bélszín steaket eszem mondjuk, ő pedig egy rizottót, akkor nem fogom kérni, hogy felezzük a számlát, de konkrétan volt olyan nő aki zokon vette, hogy nem hívtam meg vacsorára. :D
Én baromi kínosnak éreztem a szitut, de nem a magam részéről, hanem azt gondoltam: "úristen, milyen ember lehet ez a nő, ha nem csak, hogy elvárja tőlem, hogy fizessem ki a részét, de még képes számon is kérni... egy jóformán vadidegen embertől ezt?!"
Múltkor egy kifejezetten nem randi kávézást állt nekem egy férfi(mindkettőnknek van párja). Egy zokszó nélkül, ő akart helyettem is fizetni. Nem kértem vagy vártam el. Pár nap múlva mondjuk a vendégem volt egy italra, de ezt előre nem tudhatta.
Az első pár randit(mozi) a párom állta, a azóta kb felváltva fizetünk, nem tartjuk számon meg írunk fel mindent, hogy ki mennyit hová.
Viszont egy első randin illik a pasinak fizetnie. Az összes első randimon a pasi fizetett, azután álltunk át a kb felezésre, de általában a pasik szeretnek meghívni engem. Volt, aki a harmadik vagy negyedik randin kiakadt, hogy miért akarom én őt meghívni pizzázni.
Minden ember máshogy áll ehhez.
Nem eszek gyrost, főleg nem egy első randin.
Az, hogy meghívjak valakit nálam nincs beírva az "alap udvariasság" szabályaiba, de ha jól tudom máshol sincs.
A férfi felajánlhatja, hogy ő fizet, de ez nem kötelessége.
Volt is már olyan, hogy felajánlottam. Mivel elhívtam egy lányt akkoriban, és ő közölte, hogy nagyon szívesen eljönne, de sajnos nincs rá kerete. Hát istenem.
#4 Nem pont egy kávéra gondoltam, azért 300 forintot, vagy legyen 500 egy starbucksos kávé nyilván nem fogok elkérni.
Nem vagyok fösvény.
A kérdés csupán arra vonatkozott, hogy visszás-e számotokra (nők számára) ez?
A válasz eddig 3 nőből 3 igen.
Nálunk úgy dívik, hogy a meghívó fél fizet.
Azért hívod meg, hogy ne vadidegen legyen...
#6 A meghívó fél fizet? De mindig a férfi hívja el a nőt.
Várj, ha egy nő hív el engem randira, akkor ő is fizeti az egészet? Erre "befizetek" :D. haha
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!