Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Mennyire normális, hogy csak...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mennyire normális, hogy csak ennyi beszélünk egy-egy nap, alakuló kapcsolatban?

Figyelt kérdés

Tavaly augusztus óta beszélgetek egy férfival interneten. Ő jelölt, kezdeményezte a beszélgetést. Ismerkedtünk, kérdezgettünk egymástól. Aztán eltűnt két hétig, majd ismét írt. S azóta is ilyen stílusban beszélünk. December elején volt két randink, azóta nem találkoztunk. A randikat ő szervezte, látszott rajta, hogy jól érzi magát, legalább is szerintem. De engem zavar, hogy a beszélgetésben, meg úgy eleve sem léptünk tovább azóta. Ugyanúgy beszélünk cseten, mikor hazaér munkából ír, de van úgy is, hogy fenn van hosszabb ideig is de nem ír. Van hogy nem is válaszol, csak hosszabb idő után. Tegnap pl születésnapom volt, kés délután írt egy üzenetet, amiben felköszöntött, de azóta semmi. Telefonon soha nem beszéltünk még, pedig elkérte a számomat.

Nem tudom mire vélni ezt. Nem látom azt rajta, hogy leakarna rázni, vagy hogy nem akar semmi komolyat, de azt sem, hogy akarja, hogy legyen ebből valami. Én sajnos nagyon zárkózott vagyok, nem tudok lépni ilyen helyzetekben, nem tudok kezdeményezni, és nem szeretek ráakaszkodni senkire. Ha nem ír, elfogadom. De nagyon rosszul érzem magam ilyenkor, volt hogy már el is sírtam magam ezért. Nem tudom miért, de ez alatt a hosszú idő alatt kialakult valami ragaszkodás felé, ami nem szerelem biztosan, de nem is megszokás. Szeretném, ha lenne közünk egymáshoz, ha együtt lennénk, ha beszélgetnénk. De ilyen tempóval ez sohasem lesz meg. Szerintetek, ha nagyon akarná, vagy ő is érezne valamiféle ragaszkodást sokkal többet keresne? Valakinek van esetleg elképzelése, vagy konkrét tapasztalata, hogy mi van ilyenkor egy férfi fejében? Taktika ez? Vagy egyszerűen ennyire nem igényli a beszélgetést, a kapcsolattartást? De ha ez így van, akkor miért nem mondja meg, miért tart talonban úgymond?


2018. jan. 22. 18:12
 1/6 anonim ***** válasza:
Talán nem biztos abban, h te mit szeretnél. Nem érzi, hogy van értelme kezdeményezni, mert nem érzi hogy ő nem közömbös neked
2018. jan. 22. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

Hány éves?

Ovis szint.

2018. jan. 22. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
28. És a szavaiból azt vettem le, hogy komoly kapcsolatot keres.
2018. jan. 22. 18:41
 4/6 anonim ***** válasza:
Akkor lehet elfoglalt a munkája, vagy bármi más révén.
2018. jan. 22. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Szerintem elég nagy valószínűsége van annak, hogy felesége van az alapján, amit leírtál. Erre esetleg nem gondoltál? Ezért van az időszakos megkeresés.
2018. jan. 22. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

Hagyd. Nem éri meg. Ha épp neki kedve van hozzád jelentkezik, de ha neked lenne szükséged rá akkor nincs sehol.

Hidd el, ha egy férfi akár téged, randit szervez, keres és érdeklődik. Augusztus már régen volt, ez elég sok idő azért.

2018. jan. 22. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!