Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Ti milyen tanácsokat adnátok...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti milyen tanácsokat adnátok egy ilyen randira?

Figyelt kérdés

Egy hónapja írogatunk egymásnak társkeresőn egy lánnyal, hosszú és tartalmas leveleket, szinte minden alapvető dolgot megbeszéltünk (kedvenc étel, ital, film, zene, helyek, hobbi stb.) sok a közös pont, viccelődünk is a levelekben, de közben egyre bensőségesebb viszony alakul ki köztünk.

Megbeszéltük, hogy a karácsonyi ajándékvásárlás, ajándékozás megtörténte után találkozzunk, mert így több időnk jut egymásra, és kipihentebbek is leszünk, így még ebben az évben találkozni fogunk.

Először meghívtam ebédelni/vacsorázni, amit nagyon megköszönt, és jelezte, hogy nagyon jól esik neki, de mondta, hogy mit szólnék ha helyette csak sétálnánk és beszélgetnénk egy forró csoki mellett, amire én igent mondtam, ugyanis ő a hosszabb, érzelmesebb séták híve, ami tőlem sem áll távol. Kora esti időpontra tettem a randi időpontját, amikor már sötét van, és már fények világítanak az utcán. Válaszából kiderült, hogy az ötlettel telibe találtam.

Na most ezekkel az előzményekkel miket tanácsoltok a randira a következő kérdésekkel kapcsolatban?


Vegyek neki valamit, virágot vagy bon-bont? Egyértelmű is lenne a válasz ha nem sétálnánk, a legelején odaadom neki, de akkor séta alatt végig vinnie kell, ami szerintem egy kicsit kellemetlen. Ha csak a végén adom oda, az is furcsa az elején, hogy "Ezt neked vettem, majd a végén odaadom." Ha nem veszek semmit az is gáz. Nem tudom mi legyen.


A következő, hogy ugye szinte minden alap dolgot megbeszéltünk, milyen témát lehet még felhozni a randin? Vagy az eddigieket hozzam újra elő? Vagy gondolkozzak további témákon?


Milyen poénokat, bókokat érdemes mondani, ami legjobban el szokott sülni?


Megcsókoljam a végén vagy nem? A kezét mindenképpen megfogom fogni.


Szolnokon melyik a legjobb helyszín egy sétálásra? Én a Tiszaparti sétányra gondoltam. Ott gondolom lehet venni forró csokit, meg hasonló italokat.


És igazából bármi jöhet ami egy ilyen randival kapcsolatban tudtok mondani, tanácsolni. Ha voltatok is már ilyen randin, az meg még jobb. De bármi jöhet ami kulturált és normális.



2017. dec. 26. 11:03
 1/6 anonim ***** válasza:
100%

Még nem randiztál?

Ne vegyél első randira semmit. Én nem örülnék neki. :)

De a beszélgetést se pörgesd le előre. Ezek jöjjenek spontán. Az a jó, ha maguktól alakulnak a dolgok.

2017. dec. 26. 11:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%
Azt tanácsolnám, hogy nyugodj le kicsit. Fölösleges előre eltervezned, hogy megfogom a kezét, de csók nem lesz, viszont 21 perc után odaadom a csokit. Legyél spontán és ne agyalj rajta. Plusz ne éld bele magad, mert úgy nagy csalódás lehet. Először találkoztok, lehet teljesen más, mint amilyennek képzelted.
2017. dec. 26. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
34%

Ne vegyél neki semmit, egy randi nem az ajándékozásról szól! Majd a későbbiekben, ha összejöttetek már. Tapasztalatból mondom, volt olyan lány, akinek a 6. randin adtam egy szál vörös rózsát. Természetesen mit sem selytett belőlle, és odáig volt meg vissza.


1-2 téma lehet a zsebedben, de ne görcsölj rá...az meglátszik. Spontán jön a kérdések nagy része. Pl. hova utaznál el egy hétre ha tehetnéd, és miért? Milyen rajzfilmhős lennél 1 napra, és miért? Meg hasonlók, a lényeg hogy kifejtős kérdések legyenek.

2. Inkább állíts valamit, és ő is lemondja a véleményét...jó esetbe.


A legjobb bókok, poénok spontán jönnek (legalább is nálam) , csipkelődj, csikizd meg, cikizd! A csók se egy nagyon agyalós, előre tervezett dolog szokott lenni. Amikor úgy érzed, vibrál a levegő, olyan a szituáció.


Ennyi jutott eszembe most hirtelen!

A legfontosabb: ne parázz, ne görcsölj! Légy önmagad! Hidd el, a nők 100X jobban izgulnak mint te.


30f

2017. dec. 26. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 Diavolino44 ***** válasza:

Ajandek illetve vacsora/ebed meghivas elso randin = luzer vagyok, de azzal hogy fizetek neked ezt azt, ezzel megvasarolom a jelenletedet, mert amugy sajat magamat is unalmasnak tartom.


Figyelj, csak leveleztetetk, lehet eloben nem is nez ki ugy ahogy a kepeken. Nekem legalabbis a legtobb no csalodas volt akivel online ismerkedtem meg. Latszik, hogy nagyon ra vagy izgulva a dologra, ezt meg fogja erezni a lany s feszelezni fogja.


En nem vagyok tul jo beszelgetesben, nem szeretek sokat beszelni, de imadok ismerkedni, igy kis kapukat meg kellett talalnom, hogy ne csak pocsek randijaim legyenek.

- Ajandek helyett, oltozz ugy fel a randin ugy, hogy ne csak anyukad gondolja, hogy jol nezel ki.

-teljesen normalis dolog, ha a randi elejen elmondod a lanynak, hogy izgulsz mert ugy erzed mar mindent megbeszeltek. (Oszintesegre buknak a csajok) igy erteni fogja, hogy nem unalmasnak talalod csak nem annyira jo a kommunikacios kepesseged, hogy egyfolytaba beszelj.

- vegul ket szabaly ezeket tartsd be. Ha beszelgetesben csend van, NE csak te dolgozz, hogy a beszelgetes folytatodjon. Igen kinos lesz a csend, igen egy ket masodper ezer evnek fog tunni. De ha folyamatosan te dolgozol, s mar az elejen mondtad is, hogy segitsen, akkor a lany semmit nem akar toled, vagy csak bunko.

-masik szabaly a fizikalitas: fogd meg a kezet kb fel ora utan, vagy az egyik olyan pillanatban ahol eppen csend van. S mindenkeppen csokold meg a vegen. Mert csak abbol lehet baj, ha nem csokold meg. Ha a szemebe nezel kozlebb huzod magadhoz s megsimogatod az arcat, nincs az a no aki ne tudna, hogy meg akarod csokolni. S igy tudja azt mondni esetleg, hogy bocsi de meg nem vagyok rakeszen. Szerintem nem volt a tortenelem soran olyan, hogy a no azt mondta volna, szimpatikus volt asrac de mivel meg akart csokolni ezzel elcseszett mindent. Az viszont mindennapos, hogy atlagos randi volt, s nem meg a kemia.


Sok sikert!

2017. dec. 26. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

Nos sztem pedig :

- pont azért mert a srácok soha nem visznek első randira semmit, ezért vigyél nyugodtan virágot neki. Én még nem randiztam olyan lánnyal, aki ne hatódott volna meg egy kicsit tőle. És ha viszi a kezében séta közben, az miért ciki ? Hagyjátok már ezt a hülyeséget.

- csók, tudni és érezni fogod az alkalmat, amikor meg lehet csókolni, de akkor ne bénázd el, hanem TEDD MEG.

Csak finoman, lágyan, semmi nyelvátdugás a szájába.

- és közben húzd a nyakánál fogva gyengéden magadhoz.


A séta közben pdig ne görcsölj semmi, hogy mi cik mi nem, ha kedves a lány, szinte természetes lesz minden.

2017. dec. 27. 06:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

5. nek: Találtam egy jó cikket, egyet értek vele, idézem:


,,Örök probléma Pasiszemmel: vigyünk-e virágot az első randira, vagy sem? Egyik szegény haverom lázasan készült a találkozóra, édesanyja pedig – bátorító szándékkal – felhívta előtte. „Fiam, nem akarsz virágot vinni? Eszednél vagy!” – hangzott az anyai jó tanács. Így a srác duzzogva leakasztott egy szál rózsát, és így várta a lányt. Aki abszolút nem örült a virágnak, sőt, szavakba is öntötte, miszerint nagyon remélte, hogy nem éri ez a meglepetés. Tessék, így igazodjunk ki rajtatok! Amúgy megértem. Részben. Nyilván jó, ha értékelitek a gesztusunkat, csak aztán egész délután foghatjátok a kezetekben a növényt. És őszintén: elsőre minek? Lehet, hogy nem is lesz folytatás. Akkor meg? Majd kaptok virágot a második vagy a sokadik randin. Racionális férfifejjel fontos, hogy ne verjük magunkat felesleges költségekbe. Főleg, ha nem lehetünk benne biztosak, hogy megtérül."

2017. dec. 27. 08:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!